F1: Alexander Albon ott lesz a Szingapúri Nagydíjon

Vágólapra másolva!
2022.09.28. 20:46
null
Alexander Albon kész a visszatérésre (Fotó: AFP)
A hétvégi Formula–1-es Szingapúri Nagydíjon ismét a vakbélgyulladás miatt megműtött Alexander Albon lesz a Williams egyik pilótája.

 

A csapat szerdai közleményében a thaiföldi autóversenyző kifejtette: a szingapúri futamra való felkészüléseegy kicsit más volt, mint általában, de jól érzi magát. Hozzátette: minden tőle telhetőt elkövetett azért, hogy megfelelően felkészüljön a fizikailag egyik legmegterhelőbb viadalra.

Nem becsülöm alá, hogy mekkora kihívás ez számomra, de már nagyon várom, hogy pénteken visszatérjek a versenypályára és ott ismét a volán mögé üljek– mondta.

A villanyfényes szingapúri futamon szűk utcai pálya és magas páratartalom nehezíti a pilóták dolgát.

Három héttel ezelőtt, az Olasz Nagydíj szombati napján Albon rosszullétre panaszkodott, majd vakbélgyulladás gyanújával kórházba szállították, ahol aztán megműtötték. A beavatkozás során Albonnál légzési rendellenesség jelentkezett, így másnapig gépi lélegeztetéses segítséget kapott, további egy napig pedig az intenzív osztályon tartották.

A thaiföldi versenyzőt a Williams tartalék pilótája, a holland Nyck de Vries helyettesítette, aki karrierje első F1-es futamán a kilencedik, pontszerző helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
7 órája

F1: Norris már nem foglalkozik a Zandvoortban történtekkel

F1
2025.09.05. 12:08

F1: Oscar Piastri jelentős áttörést ért el a vb-címért zajló csatában – sajtóvisszhang

F1
2025.09.01. 12:53

F1 75: Sainz megtörte a Red Bull példátlan menetelését a Szingapúri Nagydíjon

F1
2025.08.30. 12:52

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
2025.08.22. 13:46

„Norris volt a hős a Hungaroringen” – nemzetközi sajtóvisszhang a Magyar Nagydíj után

F1
2025.08.04. 10:56

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
2025.08.02. 21:31

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
2025.08.02. 11:20
Ezek is érdekelhetik