F1: Albon kórházba került, De Vries debütál Monzában

Vágólapra másolva!
2022.09.10. 13:02
null
Alexander Albon helyett Nyck de Vries vezetheti az egyik Williamset az Olasz Nagydíjon (Fotó: AFP)
Vakbélgyulladás miatt nem vesz részt a monzai versenyhétvége hátralévő részében Alexander Albon. A thaiföldi versenyzőt Nyck de Vries helyettesíti, aki ezzel első Formula–1-es versenyét teljesítheti az Olasz Nagydíjon.

Erősen kezdte a monzai versenyhétvégét Alexander Albon, aki az első szabadedzést a 11. helyen zárta, majd a második tréningen még ennél is előrébb végzett egy pozícióval. Csakhogy ezzel véget is ért az olaszországi forduló Albon számára, ugyanis szombaton rosszul érezte magát, s mint azóta kiderült, vakbélgyulladás miatt kórházba került.

„A Williams megerősíti, azok után, hogy Alex Albon reggel nem érezte jól magát, tanácsot kért az FIA-tól és a helyi kórháztól, jelenleg pedig vakbélgyulladásra kap kezelést. Ezért azt is megerősíthetjük, hogy a csapat tartalék versenyzője, Nyck de Vries vezeti Alex autóját az Olasz Nagydíj versenyhétvégéjének hátralévő részében. Alex jelenleg jó hangulatban van, a csapat mihamarabbi felépülést kíván neki” – olvasható a Williams közleményében.

Nyck de Vries ezzel nagy lehetőséget kap, hiszen első futamán indulhat a királykategóriában. A tavalyi Formula–E-világbajnok már vezetett ezen a hétvégén, ugyanis Sebastian Vettel Aston Martinjával vett részt az első szabadedzésen. Sőt, Barcelonában már kipróbálhatta a Williamset ebben az idényben, míg néhány héttel korábban Lewis Hamilton Mercedesét vihette pályára Le Castellet-ben.

Az Olasz Nagydíj vasárnap 15 órakor veszi kezdetét.

Legfrissebb hírek

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
Tegnap, 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49

David Coulthard: A csapatutasítások hozzátartoznak a Formula–1-hez, de ilyenkor a néző joggal lehet csalódott

F1
2025.09.21. 17:37

„Nehéz szavakba önteni, mennyire boldog vagyok” – Sainz jobban örül a mostani dobogójának, mint az elsőnek

F1
2025.09.21. 16:27

Verstappen érinthetetlen volt; Sainz a dobogón, Piastri a falban zárta az azeri futamot

F1
2025.09.21. 14:40
Ezek is érdekelhetik