F1: Daniel Ricciardo elmarad a McLaren várakozásaitól

Vágólapra másolva!
2022.05.25. 13:16
null
Ricciardónak nincs sok oka mosolyra mostanában (Fotó: AFP)
Zak Brown, a McLaren Formula–1-es istállójának vezetője elárulta: a csapatnál nincsenek elájulva Daniel Ricciardo teljesítményétől, még akkor sem, ha a tavalyi Olasz Nagydíjon éppen az ausztrál versenyző aratta a gárda első győzelmét kilenc év kihagyás után.

Daniel Riccardo a tavalyi F1-es idény előtt igazolt a McLarenhez a Renault-tól, és új csapata, valamint a versenyző is nagy várakozásokkal tekintett az együttműködés elé, ám szűk másfél év közös munka után a wokingi gárda csapatvezetője, Zak Brown csalódottságának adott hangot. Ez főleg annak tükrében lehet igazán fájó a McLaren számára, hogy érkezésekorRicciardo még arról beszélt, szeretne világbajnok lenni a csapattal, ám ma már nem túlzás kijelenteni, csapattársa, Lando Norris gyakorlatilag kenterbe verte őt.

„Egyértelmű, hogy Lando előnyt élvez jelenleg. Szeretnénk, ha Daniel sokkal közelebb lenne Landóhoz, és láthatnánk egy jó kis csapaton belüli párharcot, de sajnos Danielnek még mindig sok a gondja az autóval, nem érzi magát jól benne” – mondta Brown.

Az ausztrál a McLarennel eddig mindössze egyszer állhatott dobogóra – igaz, a tavalyi Olasz Nagydíjon a legfelső fokát foglalhatta el –, míg Norris ötször.

„Monzától és néhány további versenytől eltekintve a közös munka eddig egyikünk elvárásainak sem felelt meg. Annyit tudunk tenni csapatként, hogy továbbra is keményen dolgozunk, és reméljük, hogy ami most nem működik, az nemsokára megváltozik” – bizakodott Brown, aki egyelőre nem bocsátkozott találgatásokba, hogy mi lesz Ricciardóval az idény végén, akinek a szerződése egyébként 2023 végén jár le a McLarennél.

Legfrissebb hírek

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
14 perce

Norrisé a pole pozíció Piastri és Leclerc előtt; Hamilton már a Q1-ben kiesett a spái időmérőn

F1
4 órája

Verstappen aratott sikert a két McLaren előtt a spái sprintversenyen

F1
8 órája

F1 75: a Ferrari kettős győzelemmel tisztelgett Enzo Ferrari emléke előtt

F1
10 órája

Leclerc szerint bevált a fejlesztés, Hamilton rendkívül frusztrált volt a sprintidőmérő után

F1
Tegnap, 18:58

F1-es LEGO-autóval fokozza az izgalmakat a Magyar Nagydíj előtt a LEGO Csoport

F1
Tegnap, 17:14

Piastri és Norris közrefogta Verstappent; Hamilton már az első szakaszban kiesett a sprintidőmérőn

F1
Tegnap, 16:10

Verstappen beékelődött a két McLaren közé a spái sprintidőmérő előtt

F1
Tegnap, 12:13
Ezek is érdekelhetik