F1: mindkét versenyigazgató covidos lett, de nincs veszélyben a Miami GP

Vágólapra másolva!
2022.04.28. 10:21
null
Wittich vitte az idény első négy futamát (Fotó: Getty Images)
A Sky Sports információi szerint az idén februárban a távozó Michael Masi helyére érkezett mindkét F1-es versenyigazgató legutóbbi koronavírustesztje pozitív lett, ám ez egyelőre nem veszélyezteti a jövő hét végén esedékes első Miami Nagydíj megrendezését, annak ellenére sem, hogy Eduardo Freitasnak és Niels Wittichnek nincs hivatalosan kijelölt helyettese.

A brit tv-csatorna úgy tudja, Freitas és az első négy futamon versenyigazgatóként dolgozó Wittich tesztje is ezen a héten lett pozitív, és éppen ezért jelenleg jó esély van rá, hogy legalább az egyikük időben negatív eredményt hozó tesztet produkáljon és el tudjon utazni Miamiba a jövő hét péntekig.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) a Sky Sports érdeklődésére annyit reagált, hogy „megalapozatlan” információkat nem kommentál, valamint, hogy „csak akkor közöl orvosi információkat a személyzetéről, ha azok a rendezvény lebonyolítása szempontjából fontosak”.

Mint ismert, Freitast és Wittichet februárban nevezték ki, a távozó – és versenyigazgatói minőségében az előző idény utolsó futamán hozott döntései után megbukó – Michael Masi helyére. Utóbbi jelenleg Ausztráliában tartózkodik és szóba sem került, hogy esetleg visszahívják, ha utódai mégsem tudnának elutazni Miamiba – legalábbis a Sky szerint.

A legvalószínűbb, hogy a Freitas és Wittich kinevezésekor tanácsadónak melléjük felkért veterán Herbie Blash ugrik be a jövő hét végi versenyen ellátni a versenyigazgatói feladatokat. A 70 éves szakember húsz éven keresztül dolgozott az F1 emblematikus versenyigazgatója, a három éve az Ausztrál Nagydíj előestéjén váratlanul elhunyt Charlie Whiting helyetteseként.

A másik legesélyesebb jelölt a feladat ellátására a tévécsatorna szerint Colin Haywood, aki az elmúlt 18 évben az FIA versenyirányítási rendszerének működtetésért felelt és aki amúgy is helyettese lett volna Miamiban a Freitas, Wittich párosból kijelölt direktornak. Szintén versenyben van a beugró szerepéért DTM versenyigazgatója, Scott Elkins – véli a Sky.

A jelenleg az Egyesült Államokban érvényes koronvírus-protokoll szerint az országba történő beutazáshoz, az utazás időpontja előtt 24 órával elvégzett negatív tesztre van szükség, azaz a két megfertőződött szakember közül legalább az egyiknek szűk egy hete van a gyógyulásra, hogy ne legyen szükség beugrót bevetni.

Legfrissebb hírek

Red Bull: nincs pánik, de a McLaren a favorit

F1
4 órája

Hamiltont a 2007-es bemutatkozására emlékezteti az idei F1-es szezonkezdet

F1
20 órája

A Ferrari és a McLaren is trükközhet – az FIA lép a rugalmas hátsó szárnyak ügyében

F1
23 órája

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
2025.03.04. 16:16

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
2025.03.04. 14:07

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
2025.03.04. 13:01

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
2025.03.04. 07:51

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57
Ezek is érdekelhetik