F1: beismerte az FIA, hogy hibás döntés született a szezonzárón

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.03.19. 15:52
null
Elismerték, hibázott Masi (Fotó: Getty Images)
Hivatalos közleményt adott ki a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA), melyben elismeri, az akkori versenyigazgató, Michael Masi hibás döntést hozott a tavalyi szezonzáró végén.  

 

Mint ismert, a tavalyi idényzáró Abu-dzabi Nagydíjon az azóta már a pozíciójából eltávolított versenyigazgató, Michael Masi vitatható körülmények között indította újra a versenyt az utolsó körre, és a döntése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Max Verstappen végül győzött, és így világbajnoki címet ünnepelt.

A Mercedes már a leintést követően két óvást nyújtott be, majd miután ezeket visszadobták, a fellebbezési szándékát is benyújtotta, végül azonban visszalépett részben azért, mert időközben a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) külön vizsgálatot indított a finálén történtekkel kapcsolatban, és a szabályok pontosítását ígérte.

Az azóta meghozott intézkedések értelmében, Masi az idén már nem tölti be a versenyigazgatói posztot, helyét két személy, Niels Wittich, a német túraautó-bajnokság (DTM) és Eduardo Freitas, a hosszútávú sportautó-világbajnokság (WEC) jelenlegi versenyigazgatója veszi át.

Az FIA ezen kívül a héten újabb módosításokat végzett az idei sportszabályzatban, és megváltoztatta a biztonsági autós szakaszra, valamint az újraindításra vonatkozó procedúrát is – erről szintén beszámoltunk.

Ezúttal azonban az FIA hivatalos közleményben ismerte el, hogy Masi hibás döntést hozott a futam végén, amikor az említettek szerint cselekedett.

Legfrissebb hírek

Ralf Schumacher szerint irreális, hogy Hamilton vb-t nyerjen 2025-ben

F1
12 órája

F1: különleges Nemzeti Sport Magazinnal és a Boxutca magazinnal készül a közmédia a 2025-ös szezonra

F1
2025.02.27. 13:38

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02

Sainz váltja Vettelt a GPDA igazgatói posztján

F1
2025.02.23. 14:05

F1: Hamilton nyolcszoros világbajnokként sem vonulna vissza

F1
2025.02.20. 10:59

Az FIA összeférhetetlenség miatt ejtette Johnny Herbertet a sportfelügyelői testületből

F1
2025.01.29. 13:10

Az FIA szigorított: pontlevonással és eltiltással büntethetik a sorozatos trágárkodást

F1
2025.01.23. 15:30

Látványos megújulás a Hungaroringen

F1
2025.01.20. 08:20
Ezek is érdekelhetik