F1: Sainz megmutatta, hogy Leclerc nem csodagyerek – Marko

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2022.01.21. 12:48
null
Sainz már az első ferraris évében legyőzte Leclerc-t (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull tanácsadója, Helmut Marko úgy érzi, Carlos Sainz Jr. az előző idényben bizonyította, hogy Charles Leclerc nem is olyan kivételes, és meglátása szerint a korábbi pártfogoltja akár a bajnoki küzdelembe is beleszólhat az idén.

 

Carlos Sainz Jr. 2015-ben az akkor még Toro Rosso néven futó AlphaTaurival mutatkozott be a „száguldó cirkuszban", méghozzá Max Verstappen oldalán, a 2017-es idényt azonban már a Renault (jelenleg Alpine) versenyzőjeként fejezte be. A spanyol ezt követően a McLarennel írt alá 2019-ben, majd 2021-ben már a Ferrarit erősítette a nagy tehetségként számon tartott Charles Leclerc oldalán.

Noha sokan úgy vélték, Sainz alul fog maradni a házi csatában, a pilóta hamar beilleszkedett az új csapatába, és már az első évében felülkerekedett a monacóin, ami sokakat lenyűgözött, köztük a spanyol korábbi pártfogóját, a Red Bullnál jelenleg a tanácsadói szerepkört betöltő, Helmut Markót is.

„Carlos nagyon jó versenyző, és nem a teljesítménye miatt távozott a Red Bulltól. Most pedig megmutatta, hogy Leclerc valószínűleg nem olyan csodagyerek, mint amilyennek sokan gondolták" – jelentette ki az AutoBildnek adott interjújában, majd arra is kitért, lát-e arra esélyt, hogy a spanyol beleszóljon a világbajnoki cím sorsába 2022-ben.

„A nagy szabályváltoztatások okán nehéz jóslatokba bocsátkozni az idei év esélyeit illetően, de ha a Ferrari nagy sikert aratna az autójával, akkor Carlos minden bizonnyal harcba szállhat a vb-címért."

Legfrissebb hírek

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
13 órája

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
17 órája

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
21 órája

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
2025.10.02. 15:50

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
2025.10.02. 14:53

Steiner szerint a Ferrarinál már bánják Hamilton szerződtetését

F1
2025.10.01. 11:36

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00
Ezek is érdekelhetik