Az eső az úr Szocsiban, törölték az F1-es harmadik edzést!

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.25. 10:32
null
Már a szabadedzés tervezett kezdete előtt biztossá vált, hogy elmarad a harmadik tréning Szocsiban (Fotó: DPPI)
Néhány perccel a tervezett kezdés előtt bejelentették, hogy nem rendezik meg a Formula–1-es Orosz Nagydíj harmadik szabadedzését. Az időmérő előtti gyakorlás törlésének oka a heves eső Szocsiban.

 

Az előrejelzéseknek megfelelően szombaton megérkezett az eső Szocsiba, ami már a betétsorozatok programját is kissé felborította. A törölt Formula–2-es futam után a körülmények a Formula–1-es harmadik szabadedzés kezdetéig sem változtak, így néhány perccel előtte jelezték, elmarad az utolsó tréning.

Sajnos megvan az esély arra, hogy a pályaviszonyok egyáltalán nem javulnak az időmérőig, így egyelőre nem tudni, hogy a kvalifikációt – illetve a betétsorozatok versenyeit – meg tudják-e rendezni Szocsiban.


Az F1-es időmérő 14 órakor venné kezdetét, a fejleményekről élő szöveges közvetítésünkkel számolunk majd be!

Legfrissebb hírek

„Az egész idényben nem voltunk elég jók” – Verstappen a bokszutcából a dobogóig tört előre, de nem igazán lát esélyt a vb-címre

F1
8 órája

Norris az újabb győzelemmel elhúzott a bajnokság élén; Antonelli és Verstappen is dobogón Brazíliában

F1
10 órája

Verstappen a bokszutcából rajtol a Sao Pauló-i Nagydíjon

F1
15 órája

„Elfelejthetem a bajnokságot” – Verstappen lemondóan nyilatkozott a Q1-es kiesése után

F1
2025.11.08. 21:54

Norris újra a pole-ban; Piastri „csak” negyedik; hullottak a világbajnokok az interlagosi időmérőn

F1
2025.11.08. 20:18

Norris nyert, és növelte az előnyét a kieső Piastri előtt a brazíliai sprintversenyen

F1
2025.11.08. 16:07

Piastri a vereség ellenére is elégedett; Verstappen szerint a Red Bull egyszerűen gyenge Brazíliában

F1
2025.11.07. 22:30

Norrisé a rajtelsőség Antonelli és Piastri előtt; Verstappen hatodik a brazíliai sprintidőmérőn

F1
2025.11.07. 20:20
Ezek is érdekelhetik