F1: veszélyben a júniusi Kanadai Nagydíj – sajtóhír

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.04.02. 12:18
null
Megint a törlés sorsára juthat a Kanadai Nagydíj (Fotó: AFP)
Sajtóértesülések szerint a koronavírus-járvány miatt veszélybe került a június 13-i Formula–1-es Kanadai Nagydíj megrendezése, és egyes források szerint már meg is van a vészforgatókönyv a montreali verseny pótlására.

 

A pandémia miatt tavaly jócskán megkurtított idény után a Formula–1 vezetősége rekordhosszú, 23 nagydíjból álló versenynaptárt jelentett be, ugyanakkor a továbbra is tomboló koronavírus-járvány miatt egy ponton már változtatni kényszerült az eredeti menetrenden, és az idénynyitónak szánt Ausztrál GP-t november végére helyezte át – így legalább sort kerítenek Melbourne-ben az Albert Park átalakítására.

A legfrissebb sajtóértesülések szerint nem zárható ki, hogy újabb módosítást kell eszközölni, a jelenleg hatályos járványintézkedések ugyanis sok kérdést vetettek fel azzal kapcsolatban, hogy megrendezhető-e a június 13-i Kanadai Nagydíj.

Az egy évvel ezelőtt a törlés sorsára jutó nagydíj időpontját az Azeri Grand Prix-t követő hétvégére tűzték ki, vagyis a karanténszabályok mellett logisztikai szempontból sincsenek könnyű helyzetben a csapatok. Jelenleg Kanadában a beutazókra 14 napos karantén vár, amit a június 6-án még Bakiban versenyző F1-es mezőny biztosan nem tud „kiülni” június 13-ig.

A szervezők remélik, hogy találnak megoldást a futam lebonyolítására, azonban ha ez mégsem sikerülne, egyes források szerint a tavaly már beugró Törökország léphetne Kanada helyére – Isztambul egy évvel ezelőtt meglehetősen emlékezetes versenyt hozott a csúszós pályán.

A 2021-RE TERVEZETT VERSENYNAPTÁR
rajt*
Március 28.Bahreini Nagydíj, Szahír17.00
Április 18.Emilia Romagna Nagydíj, Imola
15.00
Május 2.Portugál Nagydíj,Portimao16.00
Május 9.Spanyol Nagydíj, Barcelona
15.00
Május 23.
Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
15.00
Június 6. Azeri Nagydíj, Baki
14.00
Június 13.
Kanadai Nagydíj, Montreal
20.00
Június 27.Francia Nagydíj, Paul Ricard
15.00
Július 4. Osztrák Nagydíj, Spielberg 15.00
Július 18. Brit Nagydíj, Silverstone 16.00
Augusztus 1. Magyar Nagydíj, Mogyoród 15.00
Augusztus 29. Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps 15.00
Szeptember 5.Holland Nagydíj, Zandvoort
15.00
Szeptember 12. Olasz Nagydíj, Monza 15.00
Szeptember 26.Orosz Nagydíj, Szocsi
14.00
Október 3.Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
14.00
Október 10. Japán Nagydíj, Szuzuka 7.00
Október 24. Amerikai Nagydíj, Austin 21.00
Október 31. Mexikói Nagydíj, Mexikóváros20.00
November 7. Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulo18.00
November 21.
Ausztrál Nagydíj, Melbourne
7.00
December 5..Szaúd-arábiai Nagydíj, Dzsidda 17.00
December 12. Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi14.00
*: A rajtidőpontok magyar idő szerint értendők
Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik