F1: Russell megmutatta, hogy más is nyerhetne a Mercedesben – Ricciardo

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.04.09. 10:44
null
Ricciardo szerint Russell teljesítménye megmutatta, hogy Bottas nem túl erős ellenfél (Fotó: AFP)
A Formula–1-es McLaren ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo úgy hiszi, a tavalyi Szahíri Nagydíj bebizonyította, hogy Valtteri Bottas nem túl erős ellenfél, ugyanakkor elismerően beszélt Lewis Hamiltonról. Hozzá hasonlóan Charles Leclerc is nyilatkozott George Russell beugrásáról, s rámutatott, a hétszeres világbajnok okkal ül a Mercedesben.

 

 

Lewis Hamilton a tavalyi Bahreini Nagydíjat követően produkált pozitív koronavírustesztet, aminek következményeként nem vehetett részt a soron következő ugyancsak Szahírban lezajlott versenyhétvégén. A hétszeres világbajnok helyét a Williams fiatalja, George Russell foglalhatta el, aki azonnal felvette a ritmust, és meggyőző teljesítményt nyújtott az időmérőn és a futamon is, és csak a Mercedes bokszutcai hibái, valamint a lassú defekt okán nem tudott győzelmet aratni már az első versenyén.

Russell szereplése többek szerint nem vetett jó fényt Valtteri Bottasra, és egyesek Hamiltont is kritikával illették, és megkérdőjelezték a teljesítményét, mondván nincs igazán ellenfele. A McLaren ausztrálja, Daniel Ricciardo is hasonló véleményen van, ugyanakkor elismerően beszélt a hétszeres világbajnokról.

Diplomatikusan válaszolva úgy érzem, nem Lewis az egyetlen, aki képes győzelmet aratni abban az autóban. Természetesen ez az én véleményem, ám George ezt bizonyos módon bebizonyította azzal, hogy megverte Valtterit az első mercedeses futamán. Lehet erről vitatkozni, de talán nem Lewisnak van a legerősebb ellenfele. Viszont nem lehetünk túl agresszívak vagy tiszteletlenek Lewisszal szemben. Vajon néhányan úgy hiszik, legyőzhetik őt? Igen, biztos vagyok benne" – kezdte a Square Mile-nak adott nyilatkozatában.

Míg Ricciardo kritikusan beszélt Hamilton ellenfeléről, a brittel kapcsolatban kiemelte, hogy az évről évre nyújtott teljesítménye, a kiegyensúlyozottsága, valamint az, ahogyan képes megbirkózni a nyomással, jól mutatja, milyen erős.

Egyikünk sem harcolt még a címért, és kellett megküzdenie ezzel a nyomással, főleg évről évre. Szinte mindig ott van az élen. Igen, ő rendelkezik a legjobb autóval, de ugyanakkor mindenki elvárja azt, hogy folyamatosan nyerjen. Aztán ha ez nem következik be, akkor jön a kérdés, hogy mi történt vele" – tette hozzá.

Ricciardo mellett nemrég a Ferrari monacói pilótáját, Charles Leclerc-t is megkérdezték Russell beugrásáról, illetve annak hatásairól. Az idénynyitón a hatodik helyen befutó versenyző kijelentette, Hamilton okkal ül a Mercedesben.

Az eredményei önmagukért beszélnek. Egyesek továbbra is csak azt hajtogatják, hogy az övé a legjobb kocsi, de nem hiszem, hogy véletlen lenne ott, ahol van" – mondta az olasz kiadású Motorsport.com-nak.

Legfrissebb hírek

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
17 órája

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
19 órája

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
21 órája

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
22 órája

Formula–1: Nico Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
Tegnap, 10:18

„Elég sokáig tartott, nem igaz?” – Hülkenberg 15 év és 239 nagydíj után először ünnepelt a dobogón

F1
2025.07.06. 20:48

Kettős McLaren-siker és Hülkenberg-dobogó a kaotikus Brit Nagydíjon

F1
2025.07.06. 15:25

„Kib.szottul sz.r vagyok!” – Leclerc dühöngött az időmérő után

F1
2025.07.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik