F1: óriási különbségek, ennyit keresnek a pilóták 2021-ben

KISS DOMÁNKISS DOMÁN
Vágólapra másolva!
2021.04.09. 14:41
null
Fény derült a pilóták idei fizetésére (Fotó:AFP )
A RaceFans nevű brit szaklap az utóbbi évekhez hasonlóan idén is utánajárt, hogy mennyi pénzt visz haza a Formula–1 mezőnye. Információik szerint továbbra is Lewis Hamilton keres a legjobban, utána viszont már nem Sebastian Vettel következik a sorban.

 

A hétszeres világbajnok fizetése is csökkent ugyan, de első helye így is megkérdőjelezhetetlen. A szaklap szerint tavaly még 40 millió dollárt keresett, idén pedig 30 millió dollárt (átszámítva: 9 milliárd forintot) vihet haza a szerződését 2021 végéig meghosszabbító versenyző – aki ezzel minden idők legtöbbet kereső brit sportolója lett.

Karrierje során 224 millió fontot tett zsebre eddig a becslések szerint, a második David Beckham 200 millióval.

A sorban a brit fő riválisa, Max Verstappen következik, majd a nagy visszatérő kétszeres világbajnok Fernando Alonso.

Nagyon csökkent a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel fizetése, hiszen a korábbi 30 millió helyett idén már „csak” 15 millió dollárt (átszámítva: 4,5 milliárd forintot) fog kapni – az ikonikus brit márka versenyzői a beszámolók szerint egyébként nem az F1-es csapattól, hanem közvetlenül az Aston Martintól kapják a fizetésüket.

A versenyzők 2021-es bére a RaceFans cikke alapján:

Versenyző

Összeg (dollár)

1.

Lewis Hamilton

30 millió

2.

Max Verstappen

25 millió

3.

Fernando Alonso

20 millió

4.

Daniel Ricciardo

15 millió

4.

Sebastian Vettel

15 millió

6.

Charles Leclerc

12 millió

7.

Lance Stroll

10 millió

7.

Carlos Sainz

10 millió

7.

Valtteri Bottas

10 millió

7.

Kimi Räikkönen

10 millió

11.

Sergio Pérez

8 millió

12.

Lando Norris

5 millió

13.

Esteban Ocon

5 millió

14.

Pierre Gasly

5 millió

15.

Antonio Giovinazzi

1 millió

16.

Mick Schumacher

1 millió

17.

Nyikita Mazepin

1 millió

18.

George Russell

1 millió

19.

Nicholas Latifi

1 millió

20.

Cunoda Juki

500 ezer

Legfrissebb hírek

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
Tegnap, 14:38

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
Tegnap, 13:08

„Elég sokáig tartott, nem igaz?” – Hülkenberg 15 év és 239 nagydíj után először ünnepelt a dobogón

F1
2025.07.06. 20:48

Kettős McLaren-siker és Hülkenberg-dobogó a kaotikus Brit Nagydíjon

F1
2025.07.06. 15:25

„Kib.szottul sz.r vagyok!” – Leclerc dühöngött az időmérő után

F1
2025.07.05. 21:25

„Voltak pillanatok, amikor csak vakartuk a fejünket” – a McLaren az időmérőn elbukott, de a versenyen nyerne

F1
2025.07.05. 20:26

Verstappen ellopta a show-t Silverstone-ban, az övé a pole pozíció az izgalmas időmérőn

F1
2025.07.05. 15:31

Bearman 10 rajthelyes büntetést kapott az autótörése után – hivatalos

F1
2025.07.05. 15:18
Ezek is érdekelhetik