F1: nem lesz szabad választás – a Pirelli ismertette a gumikiosztásokat

Vágólapra másolva!
2021.02.19. 11:29
null
A Pirelli az egész évre kijelölte az elérhető keverékeket (Fotó: AFP)
A Formula–1 hivatalos gumibeszállítója, a Pirelli pénteken ismertette a soron következő idényre szánt gumikiosztásait – Azerbajdzsánban és Brazíliában lágyabb abroncsok állnak majd a csapatok rendelkezésére.

 

 

A koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés és logisztikai kihívások miatt a versenyzőknek tavaly óta nincs beleszólásuk a gumikiosztásba, hiszen valamennyien két kemény, három közepes, illetve nyolc lágy keveréket kapnak a Pirelli által az adott hétvégére kijelölt abroncsok közül.

Az olasz gumigyártó a még jobb átláthatóság érdekében már az idény előtt ismertette az egész éves gumikiosztást, igaz, a Nemzetközi Automobil-szövetséggel (FIA) karöltve fenntartja a változtatás jogát, amit legkésőbb az aktuálisan soron következő viadal előtt tizenöt nappal kell közölnie az istállókkal.

Az, hogy egyszerre jelentettük be valamennyi verseny gumikiosztását, segíteni fogja a csapatokat és a pilótákat a tervezésben, ugyanakkor maximálisan rugalmasok vagyunk, ha tavalyhoz hasonlóan idén is változik a versenynaptár a koronavírus-járvány okán. A választás nagyrészt megegyezik az előző évivel, illetve a 2019-essel azoknál a futamoknál, amelyeket nem tartottak meg tavaly, így sok adat áll a csapatok rendelkezésére" – jelentette ki a versenyigazgató, Mario Isola, majd kitért arra is, mely nagydíjak esetében történt változás.

„Mindösszesen két esetben tolódott a gumikiosztás a skála lágyabb irányába. Azerbajdzsánban a C2-es keverék nem volt használatban legutóbb, szóval a lehető leglágyabb gumikiosztást visszük oda: a C3-as, a C4-es és a C5-ös keveréket. Brazíliában pedig a C2-es, a C3-as és a C4-es jelölésű abroncsokat visszük, miután legutóbb a C1-es keverék nem jelentett igazán előnyt a gumikopást illetően a C2-eshez viszonyítva. A lágyabb gumikiosztás mindkét nagydíjon változatosabb stratégiai lehetőségeket biztosít" – tette hozzá.

A 2021-es idény a március 28-i hétvégén veszi kezdetét Bahreinben, ezt követően Imolába, majd a tervek szerint Portugáliába utazik a mezőny, igaz, a portimaói versenyt egyelőre nem erősítette meg hivatalosan az F1. A Magyar Nagydíjat augusztus 1-jén tartják, az új helyszínek közül Hollandia szeptember 5-én, míg Szaúd-Arábia december 5-én látja vendégül a „száguldó cirkuszt". A huszonhárom futamból álló kiírás december 12-én zárul Abu-Dzabiban.

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
16 órája

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
17 órája

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
19 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik