F1: Gyulay büszke rá, hogy a Magyar GP a legnézettebb

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2021.02.09. 07:00
null
Rajt a Hungaroringen (Fotók: Hungaroring Média)
Összesen 103.7 millió tévénéző követte tavaly a hungaroringi viadal eseményeit, ami hétszázalékos emelkedést jelent 2019-hez képest – derült ki az F1 által kiadott sajtóközleményből.

 

A Magyar Nagydíj volt tavaly a legnézettebb Formula–1-es futam, a 103.7 millió néző főleg annak tükrében meglepően magas, hogy a magyar futam nem az első volt ebben a tavalyi, kurta-furcsa, későn elrajtoló szezonban, és nem is döntött a világbajnoki címről. Mindez azt mutatja (ha a korábbi helyszíni nézőszámokból eddig nem derült volna ki), hogy a magyar aszfaltcsíkot szeretik a szurkolók, és ezt kimutatják akkor is, ha személyesen nem lehetnek jelen a mogyoródi dombok között.

Összehasonlításképpen a naptárba újoncként bekerülő portugál viadalra 100.5, a Szahíri Nagydíjra 98.1, a Török Nagydíjra 89.1 millióan voltak kíváncsiak.

Gyulay Zsolt
Gyulay Zsolt

„A Hungaroring a többi versenypályához hasonlóan izgalmas kihívásokkal szembesült a tavalyi, folyamatosan formálódó szezonban, de egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejünkben, hogy meghátráljunk, csapatunk bizonyította, hogy a legváratlanabb helyzetekhez is képes nagyon gyorsan és profin alkalmazkodni – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Tavalyelőtt telt házas futamot rendeztünk – az összes ülőhelyre szóló jegyet értékesítettük –, és a tavalyi jegyeladásaink is remekül alakultak mindaddig, amíg meg nem kellett hozni a döntést a zárt kapus futamról. Most az is bebizonyosodott, hogy a szurkolóbázisunk lelkesedése töretlen, hiszen a miénk volt a legnézettebb futam az összes tavalyi közül. Nagyon büszke vagyok rá, hogy 103.7 millióan követték a hungaroringi eseményeket világszerte – szurkolóinkat mindig is a pályánk egyik legfőbb támpillérének tekintettük, bízunk benne, hogy az idén újra köszönthetjük őket a Hungaroring lelátóin, és 2021-ben már a leglátogatottabb futam címéért leszünk versenyben.”

Ami a teljes F1-es képet illeti: 2019-hez viszonyítva 4.5 százalékkal csökkent a futamonkénti televíziós nézőszám, egy-egy versenyt átlagban 87.4 millióan láttak. A teljes idényt tekintve a bajnokság összes versenyét 1.5 milliárdan követték, ami szintén visszaesés a 2019-es 1.9 milliárdos adathoz képest. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy tavaly 17 futamos világbajnokságot rendeztek, míg egy évvel korábban 21 nagydíjas vb-t, ráadásul a legtöbb futamot Európában tartották meg a világjárvány miatt, ami a távolabbi piacok szempontjából nem ideális.

A közleményből kiderül: az F1 népszerűsége és követőtábora a közösségi médiában is folyamatosan nő, a felmérésekből az látszik, a közönségnek tetszik az irány, amerre a száguldó cirkusz halad.

Stefano Domenicali, az F1 új elnöke büszke a fenti eredményekre, és úgy véli, a nézettségi mutatók bizonyítják a Formula–1 ellenálló képességét és erejét.

Legfrissebb hírek

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
19 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
Tegnap, 3:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
Tegnap, 0:43

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
2025.06.15. 22:52

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
2025.06.15. 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
2025.06.15. 19:29

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
2025.06.15. 14:33
Ezek is érdekelhetik