F1: a Ferrari ismertette, mikor mutatja be a 2021-es autóját

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.02.12. 18:19
null
A Ferrari két bemutat is tart az idén (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Ferrari a közösségi oldalain tudatta, hogy február 26-án és március 10-én is bemutatót tart.

 

A Ferrari péntek reggel indította be először a 2021-es autóját, az SF21-est, amelyről egy videót is megosztott, s közölte, hogy két prezentációt is tart az idén. A Sebastian Vettel távozása után a Carlos Sainz Jr., Charles Leclerc pilótakettőssel induló csapat február 26-án mutatkozik be, míg az új konstrukcióról március 10-én, vagyis két nappal az idény előtti bahreini teszt kezdete előtt hull le a lepel.

A 2021-es idényünk itt kezdődik. Sok kihívásra számíthatunk az út során, de elhatároztuk, hogy jobban fogunk teljesíteni. Az autó valamennyi olyan területén javítottunk, amelyen megengedett a fejlesztés. Határozottan és fókuszáltan kell majd dolgoznunk, tudva, hol állunk, és mit akarunk elérni" – jelentette ki a csapatfőnök, Mattia Binotto a közzétett videóban.

A maranellói csapat a konstruktőri tabella hatodik helyén zárt tavaly.

 

CSAPAT
DÁTUM
MERCEDES
Március 2.
FERRARIMárcius 10.
RED BULL-HONDA??
ALPINE
??
HAAS-FERRARI??
MCLAREN-MERCEDESFebruár 15.
ASTON MARTIN-MERCEDES
??
ALFA ROMEO-FERRARI
Február 22.
ALPHATAURI-HONDA
Február 19.
WILLIAMS-MERCEDESMárcius 5.

 

Legfrissebb hírek

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
15 órája

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09

F1 75: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj

F1
2025.08.13. 13:00

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában

F1
2025.08.12. 11:56

F1 75: a monacói alagútban szakadt meg Schumacher nagy sorozata

F1
2025.08.11. 10:36

F1 75: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban

F1
2025.08.10. 15:33
Ezek is érdekelhetik