F1: új vonalvezetésen tartják a második bahreini futamot – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.08.28. 13:19
null
A rövidebb vonalvezetésen 1 perc alatti köridőkre lehet számítani (Fotó: AFP)
A Formula–1 vezetősége a Belga Nagydíj pénteki napján jelentette be, hogy a december 6-án megrendezendő második bahreini versenyhétvégét nem az eddig ismert pályavonalon bonyolítják le.

 

A vezetőség kedden ismertette a végleges 2020-as versenynaptárat, amivel biztossá vált, hogy Spielberg és Silverstone után Bahreinben is két versenyt tartanak: az elsőt a november 29-i hétvégén, a másodikat december 4–6-án. Már az idény előtt is pedzegették, hogy a második szahíri viadalt a szokásostól eltérő vonalvezetésen bonyolítják le, és a szervezők a Belga GP péntekjén meg is erősítették a feltételezéseket: az év utolsó előtti futamát a 3.543 kilométer hosszú pályavonalon tartják meg, méghozzá villanyfényben.

A Szahíri Nagydíj ezzel a versenynaptár legmagasabb körszámú versenye lesz, összesen 87 kört kell megtennie a mezőnynek. A versenyzők az időmérőn várhatóan 55 másodperc, a futamon pedig 1 perc körüli időket futnak majd, ami új rekordot jelenthet az F1-ben. A legrövidebb idő alatt teljesített kör ugyanis 58.790 másodperc a Formula–1-ben: Niki Lauda (Ferrari) ezzel az eredménnyel szerezte meg a pole pozíciót az 1974-es Francia GP-n Dijonban.

 

Legfrissebb hírek

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
9 órája

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55
Ezek is érdekelhetik