F1: a sportminiszter szerint lehet júliusban Osztrák Nagydíj

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.11. 19:19
null
Werner Kogler szerint sor kerülhet júliusban az Osztrák Nagydíjra (Fotó: AFP)
A sportminiszteri tisztet is ellátó osztrák alkancellár elképzelhetőnek tartja, hogy a tervezett július 5-i időpontban megrendezzék a Formula–1-es Osztrák Nagydíjat Spielbergben.

 

„Nem vagyok felelős a verseny megszervezéséért, de úgy gondolom, van esély rá, hogy az adott időben sor kerüljön rá” – idézte Werner Koglert szombaton a bécsi Kleine Zeitung.

A politikus elsősorban a biztonsági előírásoknak, az Ausztriába való belépés és az onnan történő kilépés szabályainak betartására hívott fel, majd úgy fogalmazott: „ha a Formula–1 készen áll, akkor a verseny lehetséges”.

Az autós gyorsasági világbajnokság 71. idénye március közepén rajtolt volna Ausztráliában, de a koronavírus-járvány miatt röviddel az első szabadedzés előtt törölték a teljes versenyhétvégét Melbourne-ben. Ezután sorrendben a bahreini, a vietnámi, a kínai, a holland, a spanyol, a monacói, az azeri és a kanadai viadalt is törölték. Jelen állás szerint leghamarabb a június végére tervezett Francia Nagydíjjal kezdődhet a szezon, a Hungaroringen pedig a kiírás szerint augusztus 2-án kerül sor F1-es futamra.

Legfrissebb hírek

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
19 órája

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37
Ezek is érdekelhetik