F1: a Mercedes 2018 óta dolgozik az idei versenygépén

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.02.01. 13:42
null
A Mercedes idén sorozatban a hetedik konstruktőri címét szerezné meg (Fotó: AFP)
A Mercedes technikai igazgatója, James Allison felfedte, a csapat már 2018-ban elkezdett dolgozni az idei autóján.

 

A német gárda – az Alpha Taurival egy napon – február 14-én rántja le a leplet a 2020-as konstrukciójáról, a W11-esről Silverstone-ban. Kevesebb mint két héttel a leleplezés előtt a Mercedes technikai igazgatója, James Allison a csapat Twitter-oldalán megosztott videóban elárulta, a 2020-as autó tervezése még azelőtt elkezdődött, hogy a 2019-es gép pályára hajtott volna.

„Az első gondolatok még 2018 végén fogalmazódtak meg a 2020-as autóval kapcsolatban. Még nem is hajtottunk pályára a 2019-es konstrukcióval, csak bizonyos alkatrészeit kezdtük tesztelni a gyárban, amikor már az járt a fejünkben, mit is fogunk tenni 2020-ban" – fedte fel a szakember.

A Mercedes nemrég azt is megosztotta, hogyan szól az idei versenygépe, amellyel sorozatban a hetedik konstruktőri címét célozza meg.

Mercedes-AMG F1 on Twitter

Listen up... W11 is ALIVE! https://t.co/BXFGSefmMy

Legfrissebb hírek

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
4 órája

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
9 órája

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39
Ezek is érdekelhetik