F1: a csapatfőnökök Hamiltont választották a legjobbnak

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2019.12.13. 09:35
null
A csapatfőnökök Hamiltont és Verstappent látták a legjobbnak (Fotó: AFP)
Az idényzárót követően a Formula–1-es csapatfőnökök szokásosan megszavazták, mely versenyzők teljesítettek a legjobban a 2019-es kiírásban.

 

A Ferrarit irányító Mattia Binotto kivételével az összes csapatfőnök részt vett a szavazásban. Az értékelés névtelenül történt, és a pilótákat a versenyhétvégéken érvényben lévő pontrendszer szerint állították sorrendbe, vagyis az első 25 ponttal lett gazdagabb, míg a tizedik pilóta neve mellé egy egység íródott.

Az összesített tabellán a 2019-ben összesen 11 győzelmet arató, s hatodik világbajnoki címét ünneplő Lewis Hamilton zárt az élen 169 ponttal. Mögötte a Red Bull-lal remek idényt futó, pályafutása első pole pozícióit jegyző, illetve a 3 versenyt is behúzó Max Verstappen végzett 25 pontos hátránnyal.

A harmadik a Ferrarival első évében 7 időmérős elsőséget szerző és 2 alkalommal diadalmaskodó Charles Leclerc lett, aki tehát nem csak a pályán végzett négyszeres világbajnok csapattársa, Sebastian Vettel előtt, hanem a csapatfőnökök rangsorában is.

A negyedik nagy lemaradással Valtteri Bottas lett, míg az első tízesben zárt többek között Daniel Ricciardo és George Russell is.

A CSAPATFŐNÖKÖK ÖSSZESÍTETT SORRENDJE
VersenyzőCsapat
Pont
1.Lewis Hamilton
Mercedes
169
2.Max Verstappen
Red Bull-Honda
146
3.Charles Leclerc
Ferrari
124
4.Valtteri Bottas
Mercedes
68
5.Sebastian Vettel
Ferrari 58
6.Alexander Albon
Red Bull-Honda
57
7.Carlos Sainz Jr.
McLaren-Renault
55
8.Daniel Ricciardo
Renault
49
9.George Russell
Williams-Mercedes
41
10.Lando Norris
McLaren-Renault
38
Legfrissebb hírek

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
21 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
22 órája

F1 75: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában

F1
2025.07.10. 16:21

Reagált a csapatfőnök menesztésére Max Verstappen

F1
2025.07.10. 09:55

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
2025.07.09. 13:41

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
2025.07.09. 11:37

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
2025.07.08. 14:34

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
2025.07.07. 16:39
Ezek is érdekelhetik