F1: Ericsson kiakadt, amiért nem ülhetett autóba Belgiumban

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2019.09.03. 12:52
null
Ericsson úgy érzi, nem volt értelme annak, hogy Belgiumba utazott (Fotó: AFP)
Sem Marcus Ericsson, sem indycaros csapatának vezetője nem örül, amiért a svéd versenyző feleslegesen töltötte a múlt hétvégi versenyhétvégét Belgiumban. Úgy volt, hogy Ericssonnak talán Kimi Räikkönent kell helyettesíteni, de az Alfa Romeo pilótája végül gond nélkül vezetni tudott az egész hétvégén.

 

Az Alfa Romeónál annak tudatában utaztak Belgiumban, hogy talán nem a megszokott Kimi Räikkönen, Antonio Giovinazzi pilótafelállással teljesítik a hétvégét. Előbbi ugyanis meghúzta az egyik lábizmát a spái versenyhétvége előtti nyári szünetben, így kétséges volt, hogy autóba tud-e ülni a folytatásban.

A csapat végül úgy döntött, hogy a helyszínre rendeli a tartalékversenyzőjét, Marcus Ericssont, aki egyébként jelenleg az IndyCarban versenyez. Az észak-amerikai sorozatban ráadásul egybeesett a portlandi versenyhétvége a Belga Nagydíjjal, így Ericssonnak ki kellett hagynia az ottani fordulót az Alfa Romeo kedvéért.

64. BELGA NAGYDÍJ
AUGUSZTUS 30., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Vettel 1:44.574
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:44.123
AUGUSZTUS 31., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Leclerc 1:44.206
Időmérő: 1. Leclerc 1:42.519
SZEPTEMBER 1., VASÁRNAP
Futam: 1. Leclerc, 2. Hamilton, 3. Bottas
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 8., 15.10
70. Olasz Nagydíj
Szeptember 22., 14.10
12. Szingapúri Nagydíj
Szeptember 29., 13.10
6. Orosz Nagydíj

Végül elvállalta korábbi csapata felkérését, autóba viszont nem ülhetett Belgiumban, mert Räikkönen elég jó állapotban volt ahhoz, hogy ne szoruljon pótlásra. Ericsson ezt nem vette jó néven, hiszen az elmondása szerint Portlandben is a szerződéshosszabbítása miatt kellett volna mennie, így nem örült annak, hogy feleslegesen töltötte a hétvégét inkább Spában.

„Nyilván rosszul esett – mondta a svéd arról, hogy végül nem kapott lehetőséget az Alfától. – Azért versenyzek, hogy a csapatomtól új szerződést kapjak, és minden verseny valójában azt jelenti, hogy lehetőségem van megmutatni, mire vagyok képes. Emiatt nyilván nem volt optimális a helyzet, de mégis valós esélyem volt arra, hogy az F1-ben versenyezzek a hétvégén, szóval úgy döntöttem, hogy odautazom. A csapat és Kimi is bizonytalan volt azt illetően, hogy autóba tud-e ülni."

Ericsson indycaros csapatának vezetője, Sam Schmidt sem örült, hogy végül feleslegesen kellett nélkülöznie a pilótáját, ráadásul elárulta: az Alfa Romeónál nem éppen azt mondták neki, ami valójában igaz volt a helyzetre.

„Fogalmam sincs, hogy mi folyik a csapatnál, mert nekem azt mondták, hogy Räikkönen teljesen kiesett a hétvégére – mondta Schmidt. – Ezért volt szükségük Marcusra, aki odautazott, majd mégsem kapott lehetőséget. Eléggé felhúzták, mert tényleg ott akart lenni, közben viszont egyre jobban vezet mostanság, szóval mi is csalódottak voltunk. Szerettünk volna szívességet tenni, ráadásul nem okozott nagy gondot, mert csak a tizenhetedik helyen áll a pontversenyben."

Legfrissebb hírek

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
11 órája

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
17 órája

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
18 órája

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
19 órája

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
20 órája

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
2025.07.26. 19:49

Norrisé a pole pozíció Piastri és Leclerc előtt; Hamilton már a Q1-ben kiesett a spái időmérőn

F1
2025.07.26. 15:36

Verstappen aratott sikert a két McLaren előtt a spái sprintversenyen

F1
2025.07.26. 11:35
Ezek is érdekelhetik