F1: „Be akarom bizonyítani a csapat számára, hogy hiányozni fogok"

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.17. 13:17
null
Ericsson (jobbra) nem szeretne elismerés nélkül távozni (Fotó: AFP)
Marcus Ericsson a szezon végén elhagyja a Formula–1-et, ám nem úgy szeretne távozni, hogy nem kapja meg a Saubertől az elismerést az istálló hatalmas fejlődéséért.

 

Marcus Ericsson 2014-ben mutatkozott be a Formula–1-ben az azóta megszűnt Caterham-istálló színeiben. A következő szezont már a Saubernél kezdte meg, azóta folyamatosan a svájci kiscsapat versenyzője volt. Ez azonban 2019-ben változik, ugyanis a Sauber a Kimi Räikkönen, Antonio Giovinazzi párossal indul a következő idényben, míg Ericssonnak legfeljebb a tesztpilóta szerepe jut.

Nem marad viszont versenyzés nélkül: jövőre az IndyCarban szerepel a Schmidt Peterson Motorsports színeiben. Távozása előtt nem szeretné, ha bárki is azt gondolná, neki nincs akkora érdeme a Sauber szezon közbeni fejlődésében, mint a Ferrarihoz igazoló csapattársának, Charles Leclerc-nek.

„Melbourne-ben a mezőny végén voltunk a Williamsszel együtt. Ezután viszont sokat fejlődtünk, amiben nekem is szerepem volt. Charles és én keményen dolgoztunk a csapattal közösen, hogy megpróbáljuk megtalálni a helyes utat” – vélekedik a svéd versenyző.

Ericsson reméli, hogy egy nap még visszatérhet az F1-be, de jelenleg karrierje új állomása foglalkoztatja.

„Nem akarom bezárni az ajtót a királykategória felé, most viszont Amerikába tartok. A szezon végén be akarom bizonyítani a csapat számára, hogy hiányozni fogok – mondta a Sauberrel kapcsolatban. – Úgy tűnik, hogy a Schmidt Peterson Motorsportsnál örülnek, hogy jövök, s én már várom, hogy odamenjek. Magasak az elvárásaim, és érezni akarom a győzelem keltette örömöt.”

A Sauber eddig 42 pontot szerzett a szezon során, ebből 33 Leclerc, 9 Ericsson nevéhez fűződik.

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik