F1: Hamilton évi 60 millió dollárt kereshet, ha aláírja új szerződését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.05. 13:11
null
Hamilton a legjobban fizetett pilóta lehet (Fotó: AFP)
Az év végén lejár a Formula–1-es vb-címvédő, Lewis Hamilton szerződése a Mercedesnél, de az istálló vezetője, Toto Wolff szerint gyakorlatilag már csak néhány apró részlet tisztázása és a pilóta aláírása hiányzik az új megállapodáshoz. A négyszeres világbajnok versenyző további három évig, 2021 végéig marad a német csapatnál és évente valamivel több mint 60 millió dollár üti majd a markát.

A fejlődés megkérdőjelezhetetlen, legalábbis anyagi téren, Hamilton ugyanis a most kifutó szerződése aláírásakor, 2015-ben még csak évi nagyjából 45 millió dolláros keresetről szóló kontraktust szignált.

SZAVAZÁS

Ki nyeri meg a hétvégi F1-es Bahreini Nagydíjat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A német Sport Bildnek nyilatkozva Toto Wolff elárulta, közel álltak hozzá, hogy már a melbourne-i idénynyitó előtt bejelentsék Hamilton új szerződését, de végül elhalasztották az aláírást.

„Egy ilyen szerződés több mint száz oldalból áll, rengeteg apróságot kell tisztázni. A lényeges és fontos kérdésekben azonban már egyezségre jutottunk. Szerencsére Lewisszal azonos hullámhosszon vagyunk, így nem is volt sok probléma” – idézi a Mercedes csapatvezetőjét a német szaklap, amely azt is megszellőztette, hogy az új, 2021-ig érvényes megállapodása értelmében a négyszeres világbajnok több mint 180 millió dollárral gazdagodhat majd.

Ekkora összeg hallatán joggal fogalmazódik meg a kérdés az egyszerű rajongóban, hogy vajon megér-e ennyi pénzt egy versenyző?

„Mindenképpen igen. Lewis nélkül a Mercedes csak harmadik erő lenne a Ferrari és a Red Bull mögött. Egyértelműen ő a leggyorsabb pilóta a mezőnyben, a Mercedes miatta uralja napjaink F1-ét. A csapatának tehát mindent meg kell tennie, hogy bebiztosítsa a szolgálatait” – idézte a lap Gerhard Bergert, a korábbi 10-szeres futamgyőztes osztrák versenyzőt, aki 210 F1-es GP-n indult 1984 és 1997 között tartó pályafutása során.

Legfrissebb hírek

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
16 órája

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55
Ezek is érdekelhetik