F1: probléma lehet a Force India névváltoztatásával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.12. 14:42
Már hónapokkal ezelőtt felvetődött az ötlet a Force Indiánál, hogy a csapat „nemzetközibbé válása” érdekében elhagynák az India-tagot a nevükben, és új elnevezéssel kezdenék meg a 2018-as szezont. Befutónak a Force One-név tűnt, ám most úgy tűnik, kénytelenek más ötlet után nézni.

A probléma ugyanis a Force One-névvel az, hogy túlságosan hasonlít a Formula One-hoz, vagyis a sorozat eredeti, angol nevéhez. Emiatt nem biztos, hogy a változtatásra rábólintana az F1 többségi tulajdonosa, a Liberty Media, illetve a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA).

„Nehézségekbe ütközhetnénk, ha Force One-névre szeretnénk váltani, viszont nem mondhatjuk, hogy teljesen lekerült a napirendről ez a téma – mondta Bob Fernley, a Force India csapatfőnöke. – Együtt kell működnünk a Liberty Mediával és az FIA-val, hogy biztosak legyünk benne, mindent jól csinálunk és közös megegyezésre jutunk."

Az indiai istálló csapatvezetője viszont kijelentette: ha nem kap zöld jelzést új nevük, akkor sem esnek kétségbe.

„Nem ez az egyetlen lehetőségünk, más neveken is gondolkodunk jelenleg – árulta el Fernley. – Bármelyik mellett is döntünk, alaposan át kell gondolnunk, hiszen korlátlan ideig szeretnénk használni azt. Most éppen felépítünk egy márkát, amely képviseli a csapatot, és amely a Liberty Media új korszaka felé tart."

Fernley azt is elárulta, hogy a Force-tagot mindenképp szeretnék megtartani a nevükben, azonban a végső döntés a csapat részvényeseinek a kezében lesz, a vezetőség legfeljebb javaslatokat tehet az új névre.

Legfrissebb hírek

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
2 órája

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
4 órája

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
Tegnap, 14:34

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
2025.07.07. 16:39

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
2025.07.07. 14:38

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
2025.07.07. 13:08

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
2025.07.07. 12:10

Formula–1: Nico Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.07.07. 10:18
Ezek is érdekelhetik