F1: hamarosan fontos bejelentést tehet a jövőről az FIA

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.27. 13:53
null
A Red Bull támogatná a MGU-H kiiktatását, a Mercedes már kevésbé (Fotó: AFP)
Egyelőre nagyrészt homály fedi azt, milyenek lesznek az erőforrások 2021-től, ám annyi biztos, hogy a kiszivárgott hírek nem nyerték el egyes csapatok tetszését.

A jelenlegi motorszabályok 2020-ig vannak érvényben, azt azonban egyelőre nem tudni, miben módosulhatnak ezután. Annyit lehet tudni, hogy négy év múlva is az erőforrás részét képezi majd az 1.6 literes V6-os motor, valamint az MGU-K. Az viszont egyelőre közel sem biztos, hogy az MGU-H továbbra is helyet kap az erőforrásokban, ám ennek az elemnek a kiiktatása igencsak megosztja a csapatokat.

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója ugyanis úgy véli, hogy ezzel arra ösztönözhetnék a független beszállítókat – mint amilyen az Ilmor vagy a Cosworth –, hogy komolyan fontolóra vegyék a Formula–1-ben való részvételt. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a hőenergiavisszanyerő-rendszer nélkül az erőforrások elveszítenék az elektromos energiájuk 60 százalékát.

Az ezzel kapcsolatos bejelentés a jövő hét elejére várható, ám a döntéshozatalról fontos megjegyezni, hogy az FIA anélkül teheti meg azt, hogy szüksége lenne ahhoz a csapatok beleegyezésére. Jelenleg ugyanis ez a Concorde-egyezmény miatt szükséges, hogy az istállók rábólintsanak a szabálymódosításokra, ez azonban 2020-ban lejár, így az azt követő szabályok megalkotásánál már egyedül az FIA-nál van a döntés joga.

Legfrissebb hírek

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
3 órája

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
5 órája

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
Tegnap, 14:34

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
2025.07.07. 16:39

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
2025.07.07. 14:38

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
2025.07.07. 13:08

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
2025.07.07. 12:10

Formula–1: Nico Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.07.07. 10:18
Ezek is érdekelhetik