F1: Wolffnak a védelmébe kellett vennie Hamiltont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.25. 16:17
Többen azzal gyanúsították meg Lewis Hamiltont, hogy szándékosan lassított és engedte magára csapattársát, Nico Rosberget a Magyar Nagydíj második felében azért, hogy a rohamosan közeledő Daniel Ricciardo esetleg „levadászhassa” a németet. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke természetesen védelmébe vette Hamiltont.

Hamilton már a rajtnál átvette a vezetést Rosbergtől, s meg is nyerte a futamot. A német többször felzárkózott rá, a brit pedig feltartotta. Felvetődtek olyan összeesküvés-elméletek, miszerint Hamilton direkt lassult vissza, mert reménykedett abban, hogy Ricciardo így néhány körön belül támadni tudja Rosberget.

„Tudta, hogy Nico mögötte van, de azt nem, hogy a mezőny közeledik rájuk, ráadásul más stratégián vannak – védte meg a címvédőt Wolff. – Nem látott rá a teljes helyzetre, és számára ez tűnt jónak. Sokan elfelejtik, hogy a versenyzők a saját autójukban ülnek, menedzselik a tempójukat, de nem látják, mi folyik körülöttük. Meg kell bízniuk az emberekben."

Toto Wolff szerint Hamilton a kicsúszása miatt kihagyott második szabadedzésen nem mehetett a hosszú etapit a lágy gumikon, ezért volt talán a kelleténél is óvatosabb, és veszített a tempójából egy időre.

„Egész hétvégén mondtuk nekik, hogy óvatosnak kell lenniük a gumikkal – magyarázta a Mercedes csapatfőnöke. – Nem voltunk benne biztosak, hogy két vagy három kiállással csináljuk végig a futamot. Ha folyamatosan olyan üzeneteket kapsz, hogy az abroncsaid talán nem fogják kibírni, jól akarsz bánni velük. Az első etapon nagyon jó munkát végeztek a szuperlágyakon, de aztán lágyra váltottunk, és azokról egyáltalán nem volt tapasztalatunk korábbról. Lewis aztán egyszerűen túlmenedzselte a versenyt az élen."

Wolff azt is elmondta, hogy gondolkoztak azon, hogy amennyiben Hamilton nem képes elég gyorsan menni, a közeledő fenyegetés miatt csapatutasítást alkalmaznak, és megcserélik a két autót, ahogy azt tették Monacóban.

„Megmondtuk neki, hogy ha nem emeli a tempót, Nicót hívjuk ki hamarabb kerékcserére. Ebből az üzenetből megértette, hogy gyorsítania kell" – fogalmazott Wolff.

Legfrissebb hírek

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
6 órája

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
12 órája

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
13 órája

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
14 órája

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
15 órája

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
2025.07.26. 19:49

Norrisé a pole pozíció Piastri és Leclerc előtt; Hamilton már a Q1-ben kiesett a spái időmérőn

F1
2025.07.26. 15:36

Verstappen aratott sikert a két McLaren előtt a spái sprintversenyen

F1
2025.07.26. 11:35
Ezek is érdekelhetik