F1: Ricciardo sejti, miért maradt le Verstappentől

Vágólapra másolva!
2016.07.04. 14:32
Nem sikerült jól Daniel Ricciardo számára az Osztrák Nagydíj, hiszen csak az ötödik helyen végzett, miközben csapattársa, Max Verstappen dobogóra állhatott. Ricciardo szerint ennek az volt az oka, hogy a futam során energia-visszanyerési gondokkal küzdött.

A Red Bull ausztrál versenyzője Nico Rosberg és Sebastian Vettel büntetése következtében az ötödik helyről rajtolt, de az első körökben többen is megelőzték, és a verseny későbbi szakaszában is adódtak problémái. Bár a csapat még nem tudja pontosan, mi okozhatta Ricciardo autójának gyengélkedését, az ausztrál pilóta szerint az energiavisszanyerő-rendszer nem működött tökéletesen.

„A rajt szerintem jól sikerült, de aztán hirtelen egyre hátrébb kerültem a mezőnyben – mondta Ricciardo. – Azt hiszem, a hatos kanyarban háromszor is megelőztek. Mondtam is a csapatnak a rádióban, hogy lassú vagyok az egyenesben, de nem tudom, mi az oka. Felhasználtam a visszanyert energiát a kör folyamán, utána viszont túl sok energiát pótolt az autóm. Frusztráló volt, hiszen minden elveszett már az első néhány körben.”

A Red Bull mégsem zárt rossz hétvégét hazai pályáján, hiszen a csapat másik versenyzője, Max Verstappen a második helyen végzett – igaz, ehhez kellett a két Mercedes utolsó körös balesete is, amelynek következtében Rosberg több pozíciót is bukott. Ricciardo szerint ez is bizonyítja, hogy nagy probléma nem volt az autóikkal, de a kellő gyorsaság mégsem volt meg.

„Képesek voltunk arra, hogy felvegyük a ritmust, de sajnos nem voltunk elég gyorsak. Az újraindítás után Max mögött voltam, de nem sokáig maradhattam ott. Mindenki gyorsult, de mi nem voltunk többre képesek. Igazán megpróbáltunk mindent, de egyszerűen nem voltunk elég gyorsak. Ki fogjuk deríteni, mi volt ennek az oka” – szögezte le az ausztrál versenyző.

Legfrissebb hírek

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
19 órája

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37
Ezek is érdekelhetik