F1: ügy lezárva – szabályos a Ferrari és a Red Bull szárnya

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.13. 17:56
Már Barcelonában felvetődött a Ferrari hátsó és a Red Bull első szárnyával kapcsolatban, hogy a két csapat nem megszokott elemeket használva trükközik a rugalmasságukkal. A szárnyakat végül Kanadában vizsgálta meg az FIA, de egyiket sem találta szabálytalannak.

Barcelonában a Ferrari és a Red Bull kapcsán is felvetődött, hogy bár a szabályoknak megfelelve, de trükköznek szárnyuk rugalmasságával. A Ferrarikon például bizonyos sebesség felett a szárny hátrahajlik, s ennek következtében megnőhet a végsebesség. A Red Bullokon bizonyos aerodinamikai elemek az első szárnyon terhelés hatására jobban mozognak, amitől hatékonyabban terelik el a légáramlatokat az első kerekek mellett.

Ebből kiindulva a Nemzetközi Automobil-szövetség a megszokottnál több vizsgálatnak vetette alá az autókat a kanadai hétvégén, de Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója elmondta, egyik autón sem találtak szabálytalan elemet, pedig kimondottan nagy terhelésnél vizsgálták a szárnyakat.

„Szombaton leteszteltük a konstruktőri bajnokság első öt helyezettjének szárnyait, de mindegyik megfelelt a szabályoknak – nyilatkozta a szakember. – Még meg is emeltük ötven százalékkal a terhelést, hogy lássuk, történik-e valami, de minden a vártnak megfelelően alakult."

Legfrissebb hírek

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
17 órája

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37
Ezek is érdekelhetik