F1: „Ez nem Eb” – Ecclestone több európai futamot törölne

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.25. 14:08
Bernie Ecclestone elárulta, a 2017-es Formula–1-es versenynaptárból két európai futamot is törölhetnek.

„Az F1 többé-kevésbé világbajnokság, nem pedig Európa-bajnokság. A következő évi naptárból kivehetünk egy vagy két európai futamot. Nem árulhatom el, mely nagydíjak lesznek ezek, ám az biztos, hogy a 2017-es menetrendbe bekerülő új versenyek nem európai országokban lesznek” – mondta Ecclestone.

A Formula–1 mindenható ura elárulta, az a terve, hogy a következő évi vb-ben 21 helyett 18 futam szerepel majd – egybehangzó sajtóértesülések szerint az európai helyszíneket tekintve a Német és az Olasz Nagydíj van veszélyben, emellett szóba került már a Kanadai, valamint a Brazil GP törlése is.

 

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
7 órája

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
9 órája

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
10 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
21 órája

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
22 órája

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
Tegnap, 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik