F1: kusza Honda-szerződések miatt izgulhat a Red Bull

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.02. 12:26
A Honda és a Red Bull-istálló továbbra is azon dolgozik, hogy megszülessen a megállapodás a 2016-os motorszállításról. A McLaren megakadályozhatná az együttműködést, de a Honda az FIA-val és a FOM-mal is olyan megállapodást kötött, amely szerint meg kellene állapodnia az osztrák csapattal. Melyik szerződés az érvényes?

A McLaren-istálló vezetői a hét végén Mexikóban elmondták, érvényesítik vétójogukat, és nem engedélyezik a Hondának, hogy 2016-ban a Red Bullnak is motort szállítson, mondván, nem jótékonysági szervezetként szerepelnek az F1-ben.

„A McLarennél csak Ron Dennisszel beszéltem, az ő szava dönt a vétóról. A Honda nagyon szívesen együttműködne velünk, de sajnos a McLarennel kötött megállapodása megakadályozza ebben – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke Mexikóvárosban. – Nekik kell egymás között eldönteniük, mit tesznek.”

A Honda lelkesedése érthető a Red Bull felé, hiszen az osztrák csapat erre a szezonra is kiváló autót épített, amely a megfelelő motorral talán versenyt is nyerhetett volna. A japán gyárnak is jobb, ha kettő helyett négy autója van, ráadásul két olyan csapatnál, amelynek megvan a háttere ahhoz, hogy élcsapat legyen.

Bernie Ecclestone szerint van megoldás. A Honda a McLarennel kötött megállapodásától függetlenül olyan nyilatkozatot írt alá az F1-be valóvisszatérésekor, amely rögzíti, hogy bár az első szezonjában csak egy csapatot lát el motorokkal, ha igény mutatkozik rá, a második évében kettő, a harmadikban három csapatnak kell hajtásláncot adnia. A FOM részéről Ecclestone. az FIA oldaláról Jean Todt elnök jelezte, minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy megoldódjon a motort kereső Red Bull gondja.

„Nem akarunk belefolyni ebbe a vitába, ez az ő ügyük. Bernie és Jean Todt is elmondta, mi az álláspontja, tőlük függ, hogy tudják-e érvényesíteni – mondta Horner, aki elismerte, hogy ha nem jön össze a hondás szerződés, a Renault-nál kell maradnia a Red Bullnak. – Nem sok választásunk marad. Meglátjuk.”

 

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
1 órája

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2 órája

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
4 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
14 órája

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
15 órája

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
Tegnap, 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik