F1: ketten képben a Ferrarinál, de messze még a döntés

Vágólapra másolva!
2015.06.22. 13:24
Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke leszögezte, Kimi Räikkönen jövője nem függ az Osztrák Nagydíj első körében történt kicsúszásától. Közben két versenyzőt is szóba hoztak a finn lehetséges utódjaként.

„Rengeteg részletet át kell gondolnunk, most túl korai lenne beszélni arról, mi lesz Kimivel. Lehet, hogy úgy tűnik, nagyon is óvjuk őt, de még az idény felénél sem járunk. Képzeljék magukat a helyzetembe! Mit tennének? Most egy célom van, hogy a csapat motivációját fenntartsam – mondta Arrivabene, aki elismerte, hogy nem az övé az utolsó szó, hanem Sergio Marchionne elnöké. – Természetesen van határidő, ameddig döntenünk kell, de ezt nem árulhatom el. Az pedig csak egy dolog, hogy én mit gondolok, ezt elmondom az elnöknek, akié a végleges döntés lesz.”

Arrivabene elmondta, a Kanadai Nagydíj után Ausztriában is szenvedő Räikkönen eredményei mellett több más részlet is közrejátszik a szerződés meghosszabbításának megfontolásánál.

„Nem egy-egy pillanat, verseny vagy időmérő fog dönteni, a teljes képet kell látnunk. Beszéltem korábban a teljesítményről és az eredményekről, ami nagyon nagy részét kiteszi a követelményrendszernek, de az is számít, mit gondolnak a mérnökök és a szerelők, mennyire dolgozik keményen, milyen gyors. Aztán ha összeáll a kép, és eljön az ideje, döntünk” – mondta Arrivabene.

A nemzetközi sajtó már majdnem össze is rakta a képet. Az egyik elmélet szerint Valtteri Bottas váltja Räikkönent, a helyére pedig a Williamshez Felipe Nasr érkezik a Saubertől. A másik jelölt Nico Hülkenberg lehet a Ferrarinál, neki sokat emelt az ázsióján a Le Mans-i 24 óráson aratott győzelme.

 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik