F1: a Ferrari a héten még nem használja legújabb motorját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.09. 14:37
Olasz sajtóhírek szerint a Ferrari óvatosságból nem a barcelonai teszten használt, legutóbbi fejlesztésű motorját viszi el az idény első futamára, hanem egy korábbi verziót, amellyel a Sauber körözött az egész téli tesztidény alatt.

SZAVAZÁS

Ön szerint hány futamgyőzelem jut a Mercedes riválisainak a tavalyi három után?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az idén a tavalyi motorok – szabályokban megszabott – 48 százalékát tovább lehet fejleszteni, de minden alkatrész csak egyszer módosítható. A Ferrari a téli tesztek elején minimálisan átszabott motorral körözött, Barcelonában viszont már több fejlesztett elem volt a hajtóművében. Utóbbi erőforrás nagyobb teljesítményű, de nem teljesen megbízható, ezért a Ferrari még finomít rajta, mielőtt élesben beveti.

Az idén ugyanis versenyzőnként négy hajtómű használható, azaz egy hajtásláncnak ötször 700 kilométert kell úgy teljesítenie, hogy ereje ezalatt legfeljebb két százalékkal csökken. A legújabb, 059-4-es kódjelű verzióval ezt még nem tudják garantálni.

Az eggyel korábbi verzió Jerezben szinte hibátlanul működött, a Sauber ezt használta Barcelonában is. A Ferrari a milánói La Gazzetta dello Sport szerint a biztonság érdekében saját autóiba is ezt építi bele. A lap kitér arra, hogy az idénynyitón a Mercedes a toronymagas esélyes, de az 58 körös versenytávot végig is kell bírniuk a motoroknak, ezért a többiek is reménykedhetnek.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik