F1: oda a dupla pontos szabály - íme, a 2015-ös változások!

Vágólapra másolva!
2014.12.04. 14:32
Katarban ülésezett a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Motorsport-világtanácsa, amely fontos témákat tűzött napirendre. Többek között nyilvánosságra hozták a Jules Bianchi szuzukai balesetéről készített jelentést, illetve a 2015-es szezonnal érkező szabályváltoztatásokat is.

A várakozásoknak megfelelően eltörölték a dupla pontos szabályt, így a jövőben ismét ugyanannyi pont jár az összes nagydíj teljesítéséért. A következő szezonban a rmásik, nagy felháborodást keltő regula – miszerint álló rajttal indítják újra a versenyt egy safety caros fázis után – sem lép érvénybe. Ha egy futamot piros zászlóval felfüggesztenek, a korábbiakkal ellentétben a pilótáknak már nem a rajtrácsra, hanem a boxutca végén, a gyors sávban kell felsorakozniuk abban a sorrendben, ahogy visszatértek oda, a versenyt pedig onnan indulva folytathatják. eltörölték a dupla pontos szabályt, így a jövőben ismét ugyanannyi pont jár az összes nagydíj teljesítéséért. A következő szezonban a rmásik, nagy felháborodást keltő regula – miszerint álló rajttal indítják újra a versenyt egy safety caros fázis után – sem lép érvénybe. Ha egy futamot piros zászlóval felfüggesztenek, a korábbiakkal ellentétben a pilótáknak már nem a rajtrácsra, hanem a boxutca végén, a gyors sávban kell felsorakozniuk abban a sorrendben, ahogy visszatértek oda, a versenyt pedig onnan indulva folytathatják.

Ami a biztonság javítását illeti, bevezetik az idén a szabadedzéseken már többször tesztelt virtuális safety cart, melynek célja a versenyhelyzet ideiglenes megszüntetése a pályán. Ezt Jules Bianchi Japán Nagydíjon elszenvedett balesete indokolta, ezért a jövőben akkor „küldik pályára” a VSC-t, ha a pilóták és a mentésen dolgozó pályabírók testi épsége veszélyben van, de nem olyan mértékben, hogy indokolt lenne beküldeni a valódi biztonsági autót. Ami az ezzel kapcsolatos szabályváltoztatást illeti, ezentúl nem kell megvárnia a mezőnynek, míg a lekörözött versenyzők visszavéve a körüket felzárkóznak a mezőny végére – mellesleg ezt továbbra is megtehetik –, a biztonsági autó mindenképp visszatér a boxutcába a kör végén.

Tovább javíthat a biztonságon az a változás, amely szerint a rajt előtti 15 másodperces jelzés után az autón dolgozó szerelőknek tilos a jármű körül maradniuk, ellenkező esetben a versenyzőnek a boxutcából kell rajtolnia, vagy ha ezt nem teszi meg, 10 másodperces stop&go büntetéssel sújtják a futam alatt. Ugyanez a büntetés jár annak a versenyzőnek, akit csapata veszélyesen enged ki a kerékcserét követően.

Változnak az erőforrások cseréjéért járó büntetések is. Ezentúl ha kicserélik a teljes rendszert, nem a boxutcából kell rajtolni, hanem a büntetések az egyes részegységek cseréjéért járnak, és a rajtrácson való hátrasorolásban valósulnak meg. Amennyiben a pilóta nem tudja az egész büntetést letölteni (kevesebb hellyel kerül hátrébb, mint kellene), a futam alatt további időbüntetést rónak ki rá. Ez is változik az idei szabályhoz képest, mivel eddig tovább lehetett vinni egy büntetést a következő GP-re.

Max Verstappen esetéből kiindulva változtat az FIA a fiatal versenyzők szuperlicencének feltételein. Ezentúl nem kaphat 18 éven aluli pilóta engedélyt F1-es indulásra – ez Verstappenre még nem vonatkozik –, valamint annak, aki indulni szeretne a királykategóriában, ismernie kell a sportszabályzatot és legalább 300 km-es tapasztalattal kell rendelkeznie Formula–1-es autó vezetésében. Ez kiválható, ha legalább két évet teljesített alacsonyabb formaautós kategóriában, és azokban elért bizonyos mennyiségű pontszámot egy meghatározott pontrendszer szerint.

Legfrissebb hírek

Leclerc a vártnál jobbnak érzi a Ferrarit; Verstappennek már voltak rosszabb péntekjei

F1
14 órája

Piastri vette át a vezetést Spanyolországban; Norris elé Russell és Verstappen is befért

F1
19 órája

Norris nyitott az élen Verstappen és Hamilton előtt Spanyolországban

F1
22 órája

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
2025.05.29. 15:16

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
2025.05.28. 11:17

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
2025.05.28. 08:41

„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

F1
2025.05.27. 22:16

„Magas szinten versenyzek” – Alonso nyolc nagydíj után is pont nélkül áll

F1
2025.05.27. 12:17
Ezek is érdekelhetik