F1: a brazil 13 évvel a balesete után visszakapta a sisakját

Vágólapra másolva!
2014.07.17. 12:31
null
Csúnyán összetört a sisak a 2001-es balesetben
Tizenhárom évvel a 2001-es Belga Nagydíjon történt balesete után visszakapta a bukósisakját Luciano Burti brazil F1-es expilóta – a fejvédőjén még a kézbesítést követően is rajta volt a spái gumifalból rárakódott kosz.

Csengetett a futár a 2005 óta a brazil túraautó-bajnokságban szereplő Burtinál, majd átadta a dobozt, benne a bukósisakkal, amelyet a pilóta legutóbb a 2001-es Belga Nagydíj rajtja előtt tartott a kezében.

A futamon aztán a Blachimont-kanyarban Eddie Irvine Jaguarjával csatázott, a két autó összeért, a Prost pedig teljes sebességgel a gumifalba csapódott. Az autót a gumik alól kellett kihúzni, az eszméletét vesztő pilóta életét a bukósisakja mentette meg. A sisakját lefoglalták, hogy megvizsgálják, és csak most juttatták vissza Burtihoz.

„Mintha életem legfontosabb trófeáját kaptam volna meg 13 évvel a verseny után – mondta Burti a brazil Globo Tv-nek, amelynél F1-es szakkommentátorként dolgozik. – Sokan azt gondolnák, hogy ez rossz emlék, de épp ellenkezőleg. Ez a sisak mentette meg az életemet."

A 2001-ES BALESET

Legfrissebb hírek

Verstappen aratott sikert a két McLaren előtt a spái sprintversenyen

F1
2 órája

Leclerc szerint bevált a fejlesztés, Hamilton rendkívül frusztrált volt a sprintidőmérő után

F1
18 órája

Piastri és Norris közrefogta Verstappent; Hamilton már az első szakaszban kiesett a sprintidőmérőn

F1
21 órája

Verstappen beékelődött a két McLaren közé a spái sprintidőmérő előtt

F1
Tegnap, 12:13

Hamilton nem akar Alonso és Vettel sorsára jutni – minden követ megmozgat, hogy sikerre vezesse a Ferrarit

F1
Tegnap, 9:32

„Már most is úgy érzem, túl sok mindent hagyok ki” – Verstappennek hiányzik a családdal töltött idő

F1
2025.07.24. 15:38

A Red Bull először Horner nélkül; Piastri visszavágna; a Ferrari fejlesztéssel támad a Belga Nagydíjon

F1
2025.07.24. 14:42

Brownt nem lepte meg Horner távozása; Verstappen már a Belga Nagydíjon bejelentést tehet?

F1
2025.07.21. 13:37
Ezek is érdekelhetik