F1: Rosberg sikeres, Hamilton ideges - sajtóvisszhang

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2014.06.23. 15:38
null
„A Mercedes elrontotta a Red Bull hazai versenyét” (Fotó: Action Images)
Nico Rosberg győzelme mellett Lewis Hamilton vereségeként tálalja a nemzetközi sajtó a hét végi Osztrák Nagydíjat, amely után Franciaországban ismét belviszályt sejtenek a Mercedes-istállón belül. A Red Bull által szervezett futamot gördülékenysége miatt dicsérték, a hazai csapat eredményessége mellett azonban nem mentek el szó nélkül a külföldi lapok.

 

AUSZTRIA
Österreich:
Az eufória nagydíja. A GP, amelyet Didi Mateschitz a stájer pampákra varázsolt, az utóbbi idők egyik legjobb ausztriai rendezvénye volt.
Die Presse: Az F1 visszatérése a szurkolókat és a pilótákat is lázba hozta.
Kronen Zeitung: Show helyett katasztrófa: a Red Bull pórul járt a hazai pályán Spielbergben.

NÉMETORSZÁG
Bild:
Hatalmas buli készülődött százezer Red Bull-szurkolóval a konszernhez tartozó pályán, de a világbajnok Sebastian Vettel ismét leszerepelt. Az év során harmadszor kellett kiállnia, a Renault kormányelektronikája megint csődöt mondott.
Frankfurter Allgemeine: Rosberg újabb lépése a vb-cím felé. A német pilóta ismét visszaverte Hamilton támadásait. Az F1 visszatért Ausztriába, de Vettel kiesett.
Stuttgarter Zeitung: Minden gyönyörű volt a házigazdáknak Stájerországban, kivéve a futam végeredményét. Vettel a verseny közepén feladta, a világbajnoknak sürgősen szüksége van arra, amit az üdítős doboz ígér: több energiára.
Die Welt: A Mercedes elrontotta a Red Bull hazai versenyét. Az „ezüstnyilak” ismét kettős győzelmet arattak, Vettel már nem lehet önerőből világbajnok.
Stuttgarter Nachrichten: Vettel-katasztrófa, ennél rosszabb már nem jöhet. A Red Bull felsült százezer néző előtt a Red Bull Ringen. Vettel kiállt, Daniel Ricciardo pedig feltűnés nélkül nyolcadik lett.

OLASZORSZÁG
La Gazzetta dello Sport:
A Mercedes duplázott, Rosberg lerázta Hamiltont. Az utóbbi három futamon a német pilóta nagy lelkierőről és érettségről tett tanúbizonyságot, ezzel méltó címvárományossá lépett elő.
La Stampa: Előre a cím felé! Rosberg kevésbé hangulatember, mint Hamilton, ezért megbízhatóbb. Remekül illik egy majdnerm tökéletes kocsihoz.
Corriere della Sera: Már megint a Mercedes. Hatodik kettős siker, már csak Hamilton húzhatja keresztül Rosberg számításait.
La Repubblica: Menekülés vagy gyorsulás? Mindegy, Rosberg a legjobb sebességbe kapcsolt, a Mercedes pedig ismét tisztázta, hogy ki diktálja a tempót.

FRANCIAORSZÁG
L’Équipe:
A győzelem kulcsa a stratégia és a boxkiállások menete volt. Ezen a területen a Mercedes csapat tapasztaltabb a riválisoknál.
Le Parisien: Elmaradt a kézfogás a pódiumon, a díjkiosztásnál nem volt szemkontaktus, nem is beszélve a sajtótájékoztatóról. Rosberg és Hamilton az osztrák futamon is hadban állt egymással.
Le Figaro: A nyolcadik idei futamon a hatodik kettős siker a Mercedesnek.

SVÁJC
Blick:
Rosberg sikeres, Hamilton ideges. A stájer népünnepély hazai fiaskóval végződött, csak Ricciardo nyolcadik helyen mentette meg a Red Bull becsületét.
Neue Zürcher Zeitung: Ricciardo két héttel ezelőtti, kanadai diadala után csalódott az osztrák közönség. A Mercedes ismét egyeduralkodó.

Legfrissebb hírek

F1 75: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában

F1
1 órája

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
Tegnap, 13:41

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
Tegnap, 11:37

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
2025.07.08. 14:34

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
2025.07.07. 16:39

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
2025.07.07. 14:38

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
2025.07.07. 13:08

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
2025.07.07. 12:10
Ezek is érdekelhetik