F1: A jövő évi autó fejlesztése a legfontosabb - Alonso

Vágólapra másolva!
2014.06.07. 15:21
Azok után, hogy Kimi Räikkönen a hét közepén leírta a Ferrari idei esélyeit, Fernando Alonso is azt mondta, hogy ezt a szezont be kell áldozni a következő idények érdekében.

„Kanadába elég nagy fejlesztési csomaggal jöttünk, majd meglátjuk, hogy beválik-e. Fontos, hogy továbbra is higgyünk magunkban és abban, hogy a módosított céljainkat, mint a konstruktőr-vébé második helye, elérjük – mondta a spanyol. – Ám sokkal fontosabb, hogy a következő szezonban már a rajttól a győzelemért küzdjünk, és ennek mindent alá kell rendelnünk. Semmi olyat nem tehetünk az idei autóval, ami hátráltatja a jövő évi építését. Az idei projektet is elsősorban azért érdemes folytatni, mert rengeteg tapasztalatot szerezhetünk 2015-re."

Alonso elmondta, nincsenek kétségei Marco Mattiacci csapatfőnökben, aki okosan áll az istálló irányításához, és egyre inkább bizonyítja, hogy jó döntés volt a kinevezése.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik