F1: Schumacher első ferraris győzelmére emlékeztek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.11. 13:36
null
Az olasz csapat nem felejt (formula1.ferrari.com)
Az istálló történetének első Michael Schumacher-futamgyőzelmére emlékezett vasárnap a Formula-1-es Ferrari a siker helyszínén, a barcelonai Spanyol Nagydíjon.

 

Az új csapatfőnök, Marco Mattiacci és a két jelenlegi pilóta, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen társaságában az egész csapat összeállt egy fénykép erejéig, előttük pedig egy táblán az volt olvasható, hogy „Emlékezünk az első győzelmedre velünk – Forza Michael.”

A hétszeres világbajnok Schumcher 1996. június 2-án, Barcelonában nyerte meg első futamát a Ferrari színeiben, ezt aztán később még további 71 követte.

A 45 éves sportember – aki 2012 végén vonult vissza végleg a Formula-1-től – december 29-én, a franciaországi Méribelben síbalesetet szenvedett, és súlyos fejsérülése miatt kétszer meg kellett operálni. Azóta mesterséges kómában tartják őt az orvosok, és január végén kezdték el a fokozatos felébresztését – aktuális állapotáról majdnem egy hónapja nem adtak ki hivatalos közleményt.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik