F1: Jó az autó, de a körülmények áldozatai lettünk - Alonso

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.24. 15:59
Fernando Alonso a Ferrarinál a Magyar Nagydíj után kialakult vita után igyekezett derűlátóan nyilatkozni a Belga Nagydíj időmérője után, annak ellenére, hogy csak az ötödik sorból kezdheti a futamot. Elmondta, hisz benne, hogy nyerhet, csak azt nem tudja, hogyan kerül majd az előle indulók elé.

„A körülmények áldozatai lettünk. Az első szakaszban a vizes pályán első lettem, a másodikban szárazon a második. Mindez azt mutatja, hogy az autó elég jó – mondta Alonso. – Néhányan mehettek egy plusz kört a harmadik szakasz végén, amikor teljesen elállt az eső, és ekkor három-négy helyet visszaestünk."

Alonso szerint Spában a kilencedik rajthelyről is meg lehet nyerni a versenyt.

„Győzni akarok, hiszem, hogy lehetséges,és meg tudjuk csinálni. Sebastian tavaly a 11. helyről indult itt, és második lett. Spa mindig lehetőséget ad a nagy felzárkózásra, a pálya és az időjárás lehetővé teszi ezt. Ha száraz lesz a verseny, szintén bizakodhatunk, mert gyors az autó. Az egyetlen probléma, hogy valahogy meg kell előznünk az elöl haladókat" – mondta Alonso.

Legfrissebb hírek

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
10 órája

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
Tegnap, 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09
Ezek is érdekelhetik