F1: A lágy gumiktól függ a verseny eredménye - Alonso

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.06. 16:29
Fernando Alonso szerint a Ferrari visszatért arra a szintre, amelyen a Brit Nagydíj előtt volt, már nem aggódik az autója sebessége miatt. A Német Nagydíj eredménye pedig elsősorban attól függ, mit bír a lágy gumi azokon az autókon, amelyeken fent lesznek a verseny első köreiben.

„Meglátjuk, milyen lesz a verseny, ez nagyban függ majd attól, mennyit bírnak a lágy gumik. Vasárnap meglátjuk – mondta Alonso, aki a mellőle, azaz a 7. helyről induló Felipe Massához hasonlóan a közepesen kemény gumikat választotta az időmérő utolsó szakaszában, így azokon is rajtol majd. – A legfontosabb az lesz, hogy felvegyük a verseny ritmusát, és ha elég gyorsak leszünk, jó eredményt érünk el. Jobbat is, mint Silverstone-ban, a múlt heti versenyhez képest gyorsabbak vagyunk, ismét ott tartunk, ahol előtte. Sokat számít a stratégia. Ha nem lesz túl gyors a lágy gumi, közel maradunk, és előrébb lépünk, ha viszont gyors lesz, lemaradhatunk az élbolytól."a közepesen kemény gumikat választotta az időmérő utolsó szakaszában, így azokon is rajtol majd. – A legfontosabb az lesz, hogy felvegyük a verseny ritmusát, és ha elég gyorsak leszünk, jó eredményt érünk el. Jobbat is, mint Silverstone-ban, a múlt heti versenyhez képest gyorsabbak vagyunk, ismét ott tartunk, ahol előtte. Sokat számít a stratégia. Ha nem lesz túl gyors a lágy gumi, közel maradunk, és előrébb lépünk, ha viszont gyors lesz, lemaradhatunk az élbolytól."

 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik