F1: mégis lehet 20 futam a 2013-as idényben

Vágólapra másolva!
2013.01.25. 17:37
Bernie Ecclestone továbbra sem tett le arról, hogy 19 helyett 20 verseny legyen a 2013-as Formula–1-es idényben. A Magyar Nagydíj előtti vasárnap (július 21.) Franciaország vagy Portugália rendezhet futamot.

Az eredetileg 20 futamosra tervezett idényben azután szabadult fel egy üres hely, hogy a New Jersey-i GP szervezői a pálya építésének csúszása miatt visszaléptek. Ecclestone a Német Nagydíj egy héttel korábbra időzítésével (július 14. helyett július 7.) „helyet csinált” a július 21-i viadalnak, amelyre európai jelentkezőket várt. Az első opció a törököké volt, de a helyi kormány nem akarta kifizetni a jogdíjat, így abból semmi sem lett. A Red Bull szívesen tartana Osztrák GP-t az A1 Ringen, de abból Ecclestone nem kér.

Az F1 gazdasági vezetője most Franciaországról és Portugáliáról beszélt.

„Nem tudom, mi lesz a július huszonegyedikei dátummal, nem hiszem, hogy összejön. Franciaországból van érdeklődés, és a portugálok is jelezték, hogy az algarvei pályán fogadnák a mezőnyt. Ha valaki meg tudja teremteni a feltételeket, segítünk a megszervezésben, így lehet húsz futam” – mondta Ecclestone, hozzátéve, a csapatok örülnének neki, ha 19 futamos maradna a naptár.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik