F1: Ostobán jönne ki, ha most a 2. hely miatt keseregnék - Vettel

Vágólapra másolva!
2011.11.27. 19:41
Címkék
Sebastian Vettel sajnálja, hogy nem sikerült megnyernie az idényzáró Brazil Nagydíjat, de nem akar telhetetlen lenni a második helyezésével, és csapattársa, Mark Webber győzelmének is örül.

„Nagyon sajnálom, hogy a jó rajtom után rám szóltak, vigyázzak a váltóra, ami miatt a motort le kellett tekernem, és nem pörgethettem ki néhány fokozatban, és ezért lelassultam – mondta Vettel. – A verseny folyamán egyre rosszabb lett a helyzet, és a kanyarokat egyre magasabb fokozatban vettem be. Nem mondanám balszerencsének, a műszaki hibáról nem tehettem, és a fantasztikus szezonom után elég ostobán jönne ki, ha most a második helyezés miatt keseregnék."

A Red Bull mérnökei szerint már az is csoda, hogy a német egyáltalán a verseny felén túljutott, a leintésre teljesen elfogyott az olaj a váltójából.

„Mark megérdemelte a győzelmet, fantasztikusan vezetett, a végén nehéz volt tartani vele a lépést, és már csak arra figyeltem, hogy Alonso, majd Button messze maradjon tőlem. A téli szünetben alaposan fel kell készülnünk a következő idényre" – mondta Vettel.

Legfrissebb hírek

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
22 perce

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
23 perce

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
24 perce

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
25 perce

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
28 perce

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
35 perce

Van Gerwen újra a régi, nagy játékkal nyerte meg a World Series of Darts döntőjét

Egyéb egyéni
44 perce

Harminckét év után újra a kontinens trónján a németek férfi kosárlabdában

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik