F1: Hamilton baromságnak nevezte főnöke szavait, nem Button zavarja

Vágólapra másolva!
2011.11.10. 17:29
null
Hamilton magánéleti gondjai miatt esett vissza az idei szezonban (Fotó: Vodafone)
Címkék
Lewis Hamilton baromságnak nevezte csapatfőnöke, Martin Whitmarsh ama elméletét, amely szerint Jenson Button jó teljesítménye miatt roppant össze, és keveredett többször is bajba az idén. Sokkal személyesebb problémái vannak, amelyeket csak ő maga hozhat helyre.

„Martin mondott olyan dolgokat, amikkel nem értek egyet, sőt baromságnak tartom. Talán nem is úgy értette, csak félreértelmezték – mondta Hamilton Abu-Dzabiban. – Nem Jenson jó formája miatt kerültem gödörbe, sokkal személyesebb a háttér, Jenson remeklésének ugyanúgy örülök, mint a csapat többi tagja."

„Jenson nemcsak a pályán, azon kívül is nagyon jó munkát végzett, tökéletes hangulatot teremtett maga körül. Ott van vele az apja, a menedzsere, a barátai és a barátnője, akik megteremtik azt az ideális buborékot, amely tökéletessé teszi a felkészülését és a hangulatát. Ilyen körülmények között hozza is a tőle elvárható eredményeket."

„Én elveszítettem ezt a buborékot, és azon vagyok, hogy jövőre visszaszerezzem, mert ez határozza meg, mit teszek, mit mondok, és milyen a hangulatom. Nem akarom sajnáltatni magam, csak elmondom, mi van a háttérben. Nagyon jó érzés, amikor van egy csodaszép barátnőd, aki ki tud kapcsolni, és mindennél fontosabbá válik, ezt az érzést szeretném visszakapni" – árulta el Hamilton.

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
36 perce

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
55 perce

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
55 perce

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
56 perce

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
57 perce

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
1 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
1 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik