F1: Button a száguldás közben a KERS-ével is bíbelődött

Vágólapra másolva!
2011.11.13. 17:00
Címkék
Az Abu-dzabi Nagydíjat a 3. helyen záró Jenson Button számára nemcsak a Fernando Alonsóval, Felipe Massával és Mark Webberrel megvívott csaták miatt volt a szokásosnál érdekesebb a vasárnapi futam, hanem azért is, mert a KERS ki-kikapcsolt az autójában, és a száguldás közben időnként újra kellett indítania.
„A lágy gumikon valamiért nem voltam olyan gyors, mint Lewis, ráadásul a tizenharmadik-tizennegyedik körben elszállt a KERS a kocsiban, és így kellett Massa, majd Webber ellen védekeznem, ami finoman szólva érdekes volt – fogalmazott Button. – A boxkiállás után lemaradtak rólam, így a mérnököm utasításait követve újra tudtam indítani a KERS-t, de csak két körön át működött, így időről időre mindig ezzel vacakoltam. Nemcsak a plusz lóerők miatt fontos, a fékek is másképpen működnek, ha aktív a KERS. Kanyarról kanyarra nagyon óvatosnak kellett lennem, mert nem tudtam, mire számíthatok. Ehhez képest a harmadik helyezés nem rossz."
Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
6 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
6 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
6 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
6 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
6 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik