F1: Vettel kanyarlevágását vizsgálják a felügyelők Dél-Koreában

Vágólapra másolva!
2011.10.15. 10:41
Címkék
A Formula–1-es Dél-koreai Nagydíj sportfelügyelő testülete vizsgálatot indított Sebastian Vettel ellen, mert a német az időmérő edzés harmadik szakaszában az első menete után a boxba igyekezve levágta az ötös kanyart.

Vettel a sportfelügyelők feltételezése szerint szándékosan hagyta el a pályát a 4-es kanyarnál, majd csatlakozott vissza a 6-osnál, mert így hamar vissza tudott érni a boxba, és még volt ideje arra, hogy a többiek után eredve második mért kört is futhasson, amellyel Jenson Button előtt maradva megszerezte a második rajtkockát.

Azok után, hogy Lewis Hamilton a Japán GP időmérőjén néhány másodperccel lemaradt, és nem tudott második mért kört futni, Vettel is hasonló helyzetbe kerülhetett volna, ám a pilóták eligazításakor a versenyigazgató külön kiemelte, hogy aki a 4-es kanyarban elhagyja a pályát, csak ugyanott mehet vissza, mert aki a 6-osnál megy vissza, büntetésre számíthat.

Dél-Koreában  az idén száguld másodszor a mezőny
Dél-Koreában az idén száguld másodszor a mezőny

 

Legfrissebb hírek

Sportlövő vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
21 perce

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
24 perce

NS-képeslap: Csikvánd – megújult öltözők, új klubhelyiség

Minden más foci
56 perce

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
1 órája

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
1 órája

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
1 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
1 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik