F1: Örülök, de nem mennek ki a fejemből a tragédiák - Vettel

Vágólapra másolva!
2011.10.30. 13:06
Címkék
A világbajnok Sebastian Vettel az Indiai Nagydíj leintése után önkívületben ordított a csapatrádión, megünnepelve idei 11. győzelmét, majd a dobogón is vidáman pezsgőzött. A verseny utáni sajtótájékoztatón aztán megemlékezett az elmúlt hetekben elhunyt Dan Wheldonról és Marco Simoncelliről is.

„Vegyes érzelmekkel zártam a versenyt, hiszen fantasztikus érzés volt vezetni, és végig az élen állva győzni ezen a remek új pályán, ugyanakkor nem megy ki a fejemből Dan Wheldon és Marco Simoncelli tragédiája – mondta a világbajnok. – Dant nem ismertem, de tiszteltem az eredményeit. Marcót az idén sikerült megismernem, remek srác volt. Versenyzés közben mindig van kockázat, ez elkerülhetetlen, s elfogadjuk."

Vettel a győzelme során az egy idény alatt az élen töltött körök számában új rekordot állított fel, már 711-nél jár.

„Nem azért akarok nyerni, hogy rekordokat döntögessek. Igazából nincs választásom, bármikor belépek a garázsba, azt látom, hogy az egész csapat gőzerővel dolgozik, s nekem is ezt kell tennem, nem hagyhatom cserben a fiúkat. Nem szeretném, ha vége szakadna ennek a sorozatnak" – tette hozzá Vettel.

Legfrissebb hírek

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
4 perce

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
6 perce

Sorsoltak a vízilabda Eb-re, nagyon nehéz lesz a legjobb négy közé jutni

Vízilabda
12 perce

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
28 perce

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
31 perce

Második mérkőzését is megnyerte a két magyarral felálló Metz

Kézilabda
40 perce

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
53 perce

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik