F1: Nem a rajtnál ment el a futam, Vettel verhetetlen volt - Alonso

Vágólapra másolva!
2011.10.30. 13:47
Címkék
Fernando Alonso nem különösebben izgatja magát amiatt, hogy elrontotta a verseny első kanyarját, és visszaesett Jenson Button mögé az Indiai Nagydíjon, mert úgy véli, semmiképp sem tudta volna veszélyeztetni Sebastian Vettel győzelmét.
„Nagyon örülök, hogy dobogóra állhattam az első Indiai Nagydíjon, remek stratégiai húzásnak bizonyult, hogy két körrel Mark után jöttem ki a második kerékcserémre – mondta Alonso. – A rajtrácson volt némi gond az első légterelőmmel, de megoldották a srácok. A rajtom nem volt tökéletes, de hittem benne, hogy az első kanyarban még lesz esélyem Mark elé kerülni, ám elfékeztem magam. Annyiból nem sajnálom, hogy Vettellel senki sem tudta volna tartani a lépést, így én sem. Ma mindannyian Dan és Marco tiszteletére versenyeztünk."
Legfrissebb hírek

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
3 perce

Hazai pályán szenvedett meglepő vereséget az Athleti Bilbao

Spanyol labdarúgás
5 perce

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
8 perce

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
10 perce

Sorsoltak a vízilabda Eb-re, nagyon nehéz lesz a legjobb négy közé jutni

Vízilabda
16 perce

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
32 perce

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
35 perce

Második mérkőzését is megnyerte a két magyarral felálló Metz

Kézilabda
44 perce
Ezek is érdekelhetik