Formula-1: a Red Bull felkészült Vettel vb-címének megünneplésére

Vágólapra másolva!
2011.09.21. 07:45
Címkék
Bár a Red Bull-istálló vezetői megtiltották a csapat személyzetének, hogy a hét végi Szingapúri Nagydíjon Sebastian Vettel címvédéséről beszéljenek, a háttérben megkezdődtek az előkészületek a német pilóta vb-elsőségének megünneplésére. A német Bild szerint a csapat rendelt Szingapúrba 80 világbajnoki sapkát, és lefoglalt egy szingapúri bárt, amelyben vasárnap hajnalban megünnepelné Vettel második vb-címét.

Vettel abban az esetben lehet világbajnok, ha nyer Szingapúr utcáin, Jenson Button és Mark Webber legfeljebb a 3., Fernando Alonso pedig legfeljebb a 4. lenne.

Vannak más eshetőségek is (második, miközben Button és Webber legfeljebb ötödik, Alonso pedig maximum nyolcadik vagy harmadik, miközben Button és Webber legfeljebb hetedik, Alonso pedig maximum kilencedik, s Lewis Hamilton egyik esetben sem nyer), de nehéz elképzelni olyat, hogy egy-két pilótánál több beférjen az élcsoportba a felsoroltakon kívül, hiszen a dobogós helyezéseken az idény első két futamát leszámítva ők öten osztozkodtak.

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
4 perce

Történelmi idényt kezd meg a Fehérvár és az FTC az osztrák hokiligában

Jégkorong
26 perce

Kőszegi György lett a kombinát hőse, aki az ezüstéremre rendre kész volt

Népsport
1 órája

A tízgólos vereség után lemondott a moldovai szövetségi kapitány

Minden más foci
1 órája

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
2 órája

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
8 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
8 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik