F1: ingyenes buszjáratok indulnak a Hungaroringre a Magyar GP alatt

Vágólapra másolva!
2011.07.21. 18:27
Címkék
Az idén is ingyenes buszjáratokkal szállítják ki a nézőket Budapestről a Formula–1-es Magyar Nagydíj helyszínére, a Hungaroringre. Az Árpád hídon induló komfortos buszok ezúttal több megállóban is felveszik utasaikat.

A Magyar GP szervezői nemcsak az autóval érkezőkre gondoltak – számukra leaszfaltozták a parkolókhoz vezető utakat –, hanem azokra is, akik a tömegközlekedési eszközök segítségével szeretnének eljutni a Magyar Nagydíjra.

Az idei magyar futamra belépővel rendelkezők július 29. és 31. között vehetik igénybe az ingyenes járatokat. A légkondicionált MAN, valamint az alacsony padlós Volvo buszok az előző évekhez hasonló rendszerességgel és útvonalon közlekednek azÁrpád híd (Volánbusz-pályaudvar) és a Mogyoród központ (Templom tér) közötti útvonalon. A járműveken elektronikus utastájékoztató-rendszer segíti a mogyoródi pályára igyekvők könnyebb eligazodását.

Azonban néhány fontos változás lesz a tavalyi évhez képest. Az Árpád hídtól induló járat valamennyi járművére a következő megállókban is felszállhatnak az F1-es jeggyel rendelkezők: Újpest Városkapu (a Volánbusz-pályaudvarán), Tungsram (Megyeri út), Fóti út és a Bagaria utca.

Lesz még két másik buszjárat is a versenyhétvégén. Az egyik – szintén ingyenesen – a HÉV-vel érkezőket szállítja a mogyoródi Templom térig, a HÉV-járatok menetrendjéhez igazodva. A HÉV járatain utazóknak az elmúlt évekhez hasonlóan, az idén sem kell a napijegyeik, illetve a Budapest-kártyájuk mellé kiegészítő jegyet váltaniuk a Magyar Nagydíj ideje alatt, hanem a BKV-jegyekkel utazhatnak Ilonatelep és Mogyoród között. A harmadik buszjárat a VIP-vendégeket szállítja a promóteri parkolótól a pálya főbejáratáig és vissza.

A buszok menetrendje a Hungaroring honlapján megtalálható.

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
59 perce

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
2 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
2 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik