Formula-1: Alonso újabb mclarenes zsarolására derült fény 2007-ből

Vágólapra másolva!
2011.02.27. 11:34
Címkék
Fernando Alonso nemcsak az időmérő edzésen próbált meg keresztbe tenni akkori csapattársának, Lewis Hamiltonnak a 2007-es Magyar Nagydíjon, hanem a versenyen is – derül ki Tom Bowers Nem angyal: Bernie Ecclestone titkos élete című könyvéből. A Nigel Stepney-féle kémbotrány kapcsán a pilóta akkor azzal zsarolta meg Ron Dennis csapatfőnököt, hogy kitálal a Ferraritól szerzett tervrajzokról, ha a versenyen nem szabotálják Hamilton autóját.

A spanyol a könyv szerint még az időmérő előtt kérte Dennistől, hogy a versenyen ne tankoljanak elég üzemanyagot Hamilton autójába, így essen ki az angol. Alonso szavai után Ron Dennis értesítette Max Mosley FIA-elnököt a történtekről, és a McLaren végül 100 millió dolláros bírságot kapott, valamint kizárták a csapatot a 2007-es konstruktőr-világbajnokságból.

Emlékezetes, hogy az időmérőn Alonso annyi idővel tovább maradt a boxban, hogy utána Hamiltonnak ne legyen lehetősége még egy mért kört menni: az eset miatt az akkori vb-címvédőt öt rajthellyel hátrébb sorolták, a McLaren pedig elveszítette a Magyar GP-n szerzett konstruktőri pontjait. Hamilton közben a pole-ból indulva megnyerte a futamot.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
3 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
3 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
3 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
3 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
4 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
4 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
4 órája
Ezek is érdekelhetik