A bahreini zavargások veszélybe sodorhatják az idénynyitót

Vágólapra másolva!
2011.02.15. 16:36
null
A bahreini király (középen) az előző években nyugodtan<br /> sétálhatott Ecclestone-nal (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
Bernie Ecclestone attól tart, hogy a Bahreinben napról napra erősödő zavargás éppen abban a bő egy hétben hág majd a tetőfokára, amikor a Formula–1-es csapatok Manamában tartózkodnak. A sportág gazdasági vezetője azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a politikai helyzet miatt törölni kell a március 13-ai idénynyitót.

Az elmúlt hetekben Tunéziában és Egyiptomban is megdöntötték a hatalmat a tüntetők, és a láncreakció egyre több arab országra átterjed, így Bahreinre is.

Bár a szigetországról úgy tartják, az általános arab viszonyokhoz képest szabadelvűbb, ott is zavargások törtek ki, s az első kis tüntetőcsoportok létszáma napról napra nő. Sőt az eredetileg békésnek tervezett tüntetések során már két ember életét vesztette.

A tunéziai és egyiptomi példából kiindulva előfordulhat, hogy teljesen megbénul az ország, és ez valóban veszélyt jelenthet az F1-es mezőnyre, amely a tervek szerint március első napjaiban érkezik meg, 3. és 6. között tesztel, egy hétre rá pedig az idény első versenyét futja.

„Egyértelmű a veszély Bahreinben, ezek a csoportok soha vissza nem térő alkalmat kapnak arra, hogy figyelmet kapjanak, és az egész világ előtt elmondják az érveiket – mondta Ecclestone a Daily Telegraphnak. – Ha a rajtrácsra is beszabadulnak, és ott balhéznak, abból világméretű botrány lesz."

Ecclestone azt sem tartja kizárhatónak, hogy biztonsági okokból inkább törlik az idei futamot.

„Most mit mondjak erre? Nehéz innen megállapítani, mi a helyzet ott. Beszélni fogok a koronaherceggel, közelről figyeljük majd az eseményeket, és azt fogjuk tenni, amit a helyiek szerint tennünk kell" – mondta Ecclestone.

A második futamot március 27-én rendezik Melbourne-ben.

Legfrissebb hírek

Rubik-kocka, fűszeres gulyás: megérkezett a mezőny!

Egyéb autó-motor
5 perce

Fallabda Eb: Farkas Balázs nagy csatában maradt le az elődöntőről

Egyéb egyéni
13 perce

Férfi kosárlabda vb-selejtező: A finnek ellen itthon kezd Magyarország

Kosárlabda
1 órája

Magyar rangadó a US Open főtáblájáért

Tenisz
1 órája

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
1 órája

Kettesfogathajtó-vb: Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
1 órája

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
1 órája

Öttusa: minden magyar döntőbe jutott az U19-es vb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik