F1: Amíg a Lotus csak szponzor, nem mi vagyunk a Lotus - Kubica

User UserUser User
Vágólapra másolva!
2011.01.31. 15:49
Címkék
Robert Kubica szerint az új autóját hétfőn Valenciában bemutató Renault két nehéz szezon után a 2011-es Formula–1-es idényre már megfelelően fel tudott készülni, ennek ellenére nem mert jósolni. A lengyel szerint amíg a Lotus csak szponzorként van jelen az istállónál, nem tekinthető a legendás csapat utódjának.

„A Renault nagyon nehéz két idényen van túl, de a mostani évre való felkészülés sokkal nyugodtabban telt, volt idő átgondolni a részleteket, és nem kellett a csapat jövője miatt aggódni – mondta Kubica. – Persze nehéz lenne most megjósolni, mire leszünk képesek, hiszen a riválisaink sem ültek a babérjaikon.”

Kubica elmondta, a 2008-as BMW-s idénye alatt megtanulta, hogy butaság lenne januárban kijelenteni, hogy jó az autója.

„Ha túl sok levegőt fújsz a lufiba, ki fog durranni. Fokozatosan kell építkezni, és jobb tudomásul venni, hogy nagyon gyorsan, akár versenyről versenyre megváltozhatnak az erőviszonyok” – mondta a lengyel, aki nem kerít nagy feneket annak, hogy a Lotus neve is szerepel a csapat elnevezésében és logóján.

„Amennyire tudom, a Lotus csak a szponzorunk. Ennyi erővel arra is büszke lehetnék, hogy a Totalnál versenyzem. Persze ha majd a Lotus lesz a csapat többségi tulajdonosa, más lesz minden. Mindenesetre nagy presztízsű partner, amellyel szép jövőt lehet tervezni” – fogalmazott az egyszeres futamgyőztes.

Legfrissebb hírek

Világszínvonalú cheer edzőképzés indul hazánkban

Egyéb egyéni
2 perce

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban

Olasz labdarúgás
5 perce

Battai Sugár: Meg kellett érnem arra, hogy befejező ember legyek

Egyéb egyéni
27 perce

NB II: Budapest Honvéd FC–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
43 perce

Magabiztosabban haladt, megdöntötte egyéni csúcsát a Spartathlonon

Csupasport
57 perce

Önéletrajzi könyv jelent meg Polgár Zsuzsáról

Egyéb egyéni
1 órája

Rasovszky Kristóf bekerült az EA sportolói bizottságába

Úszás
1 órája

Paraatlétikai vb: Bessenyey és Ekler is negyedik

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik