Formula-1: a Williamstől távozó Hülkenberg a Force Indiával tárgyal

Vágólapra másolva!
2010.12.09. 13:53
Címkék
Nico Hülkenberg úgy véli, a Force Indiánál van a legnagyobb esélye rá, hogy versenyzői szerződést kapjon a 2011-es idényre. A Williamstől az idény végén elbocsátott német versenyző azonban elismerte: túl sok a jelentkező az állásra, ezért nem mondhat biztosat.

„Tárgyalunk a Force Indiával, ha valahol, ott van esélyem rá, hogy a mezőnyben maradjak, de rajtam kívül több jelentkező van – mondta a Brazil Nagydíjon az első rajtkockából induló Hülkenberg. – Nem mondhatom biztosra, hogy sikerül, de dolgozunk rajta. Ez az egyik legjobb szabad versenyzői állás, remélem, még karácsony előtt eldől, kik lesznek a Force India pilótái, és én is köztük leszek.

Az idén Adrian Sutil és Vitantonio Liuzzi versenyzett a Force Indiánál, de hivatalosan még egyikük szerződéshosszabbítását sem jelentették be. Szintén versenyzői állásra pályázik Paul di Resta, a csapat eddigi tartalék pilótája, a német túraautó-bajnokság idei győztese.

Legfrissebb hírek

Rodrygo a Manchester Citynek udvarol, válogatott kapust igazolt a Paris FC – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
15 perce

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
15 perce

Fallabda Eb: Csókási Gabriella kikapott az első fordulóban

Egyéb egyéni
30 perce

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
48 perce

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
1 órája

Hollandiával nem bírt, de Portugáliát legyőzte a víz alatti hokiválogatott

Egyéb csapat
2 órája

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2 órája

A brazil kapus megdöntötte Shilton legendás rekordját

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik