Formula-1: a Ferrari csapatfőnöke kizártnak tartja a római futamot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.12.17. 06:46
Címkék
Stefano Domenicali, a Formula–1-es Ferrari-istálló csapatfőnöke szerint kizárható annak a lehetősége, hogy Monza mellett Rómában is rendezzenek Olasz Nagydíjat.

„A helyzet egyértelmű és véleményem szerint nem szorul magyarázatra – nyilatkozta a Ferrari hivatalos weboldalán Domenicali. – Sportágunk egyik célja, hogy egyre több és több országnak adjon lehetőséget bekapcsolódni a sorozatba, s ebben a csapatok is egyetértenek. Ennek eredményeként a továbbiakban lehetetlen lesz biztosítani, hogy egy ország két nagydíjat is rendezzen egy világbajnoki év alatt."

A csapatfőnök mindehhez hozzátette, hogy természetesen nem az istállók dolga eldönteni, hol tartják a futamokat.

Jelenleg csak Spanyolországban rendeznek egy évben két F1-es versenyt is: Barcelonában a Spanyol, míg Valenciában az Európai Nagydíjat.

 

A 2011-es idényben India debütál a versenynaptárban, míg Dél-Koreában az idén került sor először GP-re. Az egyesült államokbeli Austin várhatóan 2012-től, Oroszország pedig 2014-től ad majd otthont Formula–1-es viadalnak.

Legfrissebb hírek

Férfi vízi: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
6 perce

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
44 perce

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
1 órája

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
1 órája

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
2 órája

Kosárlabda: megnyerték a helyosztójukat a magyar U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Újra csatasorba áll a szolnoki röplabdacsapat az élvonalban

Röplabda
2 órája

Kessié, Toney és Millot is betalált, az Al-Ahlival döntőznek Ronaldóék a szaúdi Szuperkupában

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik